Művészettörténeti konferencia Marosvásárhelyen

Művészettörténeti konferenciát szervez a Maros Megyei Múzeum 2014. október 24–25-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben címmel. A rendezvény Erdélyben tevékenykedő hadmérnökök, mesterek, építészek munkásságát, életpályáját tárgyalja a kora újkor évszázadaitól az első világháborúig.

Védnökei Kovács András akadémikus, a BBTE nyugalmazott egyetemi professzora valamint Sisa József, a MTA doktora, a MTA BTK Művészettörténeti Intézetének igazgatója. Terítéken többek között Simone Genga, Giovanni Morandi Visconti, a nagyváradi barokk építőmesterei, Pákei Lajos, Kós Károly és Toroczkai Wigand Ede tevékenysége, a marosvásárhelyiek pedig a Jelinek Antal és Dósa László helyi építészek életművére vonatkozó új kutatásokat ismerhetik meg alaposabban.

A konferencia legfontosabb céljaaz utóbbi években a hazai és magyarországi művészettörténeti műhelyekben született kutatási eredmények felvonultatása. Elsősorban a kolozsvári BBTE művészettörténeti tanszékén az utóbbi 15 évben formálódott fiatal művészettörténészek legjelentősebb építészettörténeti kutatásaiból nyújt reprezentatív szemlét, de nem maradnak el az avatott magyarországi szakemberek idevágó munkái sem.

A rendezvényt a Maros Megyei Múzeum Történeti Osztálya szervezi, mely olyan, Erdély művészetét tárgyaló jelentős nemzetközi tudományos ülésszakoknak adott otthont az utóbbi években, mint a B. Nagy Margit emlékkonferencia (2009), a Fiatal művészettörténészek III. konferenciája (2011) vagy néhány héttel ezelőtt A város színeváltozása… című műemléktopográfiai előadássorozat.

A rendezvény partnerei a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, a Babeş–Bolyai Tudománygyetem, az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány és a Marosvásárhely műemléki topográfiája projekt, támogatója a Maros Megyei Múzeum fenntartója, a Maros Megyei Tanács.

Kimaradt?