Részben én is tükrözöm: színházpedagógia az Osonónál

Háromszázhuszadik alkalommal játszott darabbal és színházpedagógiai foglalkozással kezdi az évadot az Osonó Színházműhely. Vasárnap 15 órakor a sepsiszentgyörgyi pulzArt kortárs összművészeti fesztivál keretén belül 320-ik alkalommal adják elő a Fazakas Misi által rendezett „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című előadást. Az Osonó Bázison színpadra kerülő előadást követően „Részben én is tükrözöm…” címmel színházpedagógiai foglalkozásra kerül sor Prezsmer Boglárka vezetésével.

Az esemény mottóját Mezei Éva drámapedagógus egyik gondolata adta: „A közönség nem pusztán megfigyelő, de adott esetben partner, akit arra biztatnak, hogy közbeszóljon,  érezzen, magyarázzon, véleményezzen és együtt játsszon.” A vasárnapi esemény egy tíz előadást és foglalkozást tartalmazó projekt első állomása, amelyet október folyamán újabb kilenc alkalom követ. Az előadást kísérő színházi nevelési foglalkozások sorozatát azzal a céllal indítják útjára,  hogy a nézői élményt résztvevői színházi élménnyé mélyíthessék – mondta a társulat vezetője, Fazakas Misi.

 Hozzátette: az interaktív órában olyan résztvevői módokat kínálnak nézőiknek, melyek a téma és a színházi forma befogadását, megértését érzékenyítik, és közös gondolkodásra ösztönöznek. Olyan témákat járnak körbe, melyek az örök gyermek tiszta kérdéseit vizsgálják: meddig tart a törődés, a szeretet, mit tehetünk a magunkra maradottság feloldásáért, vagy azért, hogy hittel éljük tovább életünket.

Az „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” előadások végén már eddig is feldolgozó beszélgetéseket kínáltak a nézőnek. „A többszáz alkalom tapasztalata nyomán alakult ki bennünk a színházpedagógiai foglalkozások életre hívásának gondolata, ezzel is eleget kívánunk tenni a megfogalmazott igénynek, hogy sokan nemcsak nézni, hanem bevonódni is szeretnének”, mondta Fazakas Misi. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?