Megtorlás, Déva projekt és Örkény-felolvasás Vásárhelyen

Október 6-án, szombaton este 19.30-tól a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében Caragiale Megtorlás című drámáját láthatják a szabadbérletekkel rendelkezők, ugyanakkor a fennmaradó helyekre jegyet is válthat a közönség. A Kincses Elemér rendezte előadás szereplői: Györffy András, Jászai Mari-díjas színész, Berekméri Katalin, László Csaba és a Kaszás Attila-díjas Bányai Kelemen Barna. Október 13-án az előadást a Karácsony Benő bérlet tulajdonosai tekinthetik meg.megtorlas1resize

Ebben a hónapban is láthatják a zenés műfaj kedvelői Szörényi-Bródy szerzeményét, a Kőműves Kelemen című rockballadát, amely vasárnap, október 7-én 19 órától kerül műsorra. A Déva-projekt alcímet viselő korszerű színpadi értelmezés rendezője Somogyi Szilárd. Az előadáson a Kovács György-bérlet érvényes, a fennmaradó helyekre pedig jegyek válthatók.

Felolvasószínház az Örkény-centenáriumon

Október folyamán több alkalommal is megtekinthető az Örkény István szövegeiből összeállított Változatok című felolvasószínházi előadás.

A produkciót Kövesdy István rendezte, szereplői: Lőrincz Ágnes, László Zsuzsa, Fodor Piroska, Kilyén Ilka, Gáspárik Attila, Kilyén László, Ördög Miklós Levente, Henn János. A száz éve született szerző egyperceseiből álló válogatás minden korosztály számára emlékezete színházi-irodalmi élményt kínál, ugyanakkor a középiskolai irodalmi tananyag illusztrációjának is tekinthető.

Az előadásokra 2012. október 9-én, kedden 13.00 és 17.00 órától, valamint október 22-én hétfőn 15.00 és 17.00 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében.

Jegyek 6 lejes áron elővételben is válthatók a Kultúrpalota jegyirodájában keddtől péntekig 12.00-17.30 között.

Kimaradt?