Haumann Péter először lép fel erdélyi színpadon

Haumann Pétert látja vendégül a Tompa Miklós Társulat a II. Vásárhelyi Forgatag keretén belül.  Az elismert budapesti színművész a Platón szövegéből készült Szókratész védőbeszéde című előadását augusztus 28-án, csütörtökön este 19 órától láthatják az érdeklődők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében. 

Haumann Péter 1963-ban végezte a Színművészeti Főiskolát, ahonnan a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Játszott a Pécsi Nemzeti Színházban, a 25. Színházban, a József Attila Színházban, a budapesti Madách Színház vezető művésze volt, majd a budapesti Nemzetihez, később pedig a Radnóti Színházhoz szerződött. 1994-től a Katona József Színház tagja.

Platón: Szókratész védőbeszéde című egyéni előadását – melyet a színművész védjegyeként tartanak számon – fiatal korában is játszotta. A hetvenéves görög filozófus szerepét fiatalon is kitűnően alakította, kezdeti budapesti sikerei is ehhez az alakításához fűződnek. Platón művét Haumann előadásában 2009-ben hangoskönyv formájában is kiadták. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes színművész 2011-ben – immár életkorban közelebb állva a szerephez – újította fel produkcióját, amelyet azóta is sikerrel játszik.  Az időszámítás előtti görög filozófia nagy korszakának vezető személyét megtestesítve, egy lázasan az élet értelmét kutató, mindenen elmélyülten töprengő, de olykor heves, akár könnyen dühbe jövő, aztán ezen is elgondolkodó tudóst személyesített meg, mohó játékkedvvel, „ide nekem az oroszlánt is!" jellegű tettvággyal – írja a Népszava a felújítást hirdető cikkében. 

Kimaradt?