Felújítják Petőfi kurta kocsmáját a Holt-Szamos mentén

Európai uniós pályázati támogatással turisztikai beruházást valósíthat meg öt Holt-Szamos menti település. Az összegből újjáépítik a Petőfi Sándor által versbe foglalt valamikori kurta kocsmát, működő úszómalmot hoznak létre, egy régi kúriából látogatóközpontot alakítanak ki, továbbá műjégpálya, rendezvény- és játéktér, kilátó, valamint vendéglátóhely épül. A Holt-Szamos még háborítatlan természeti és környezeti értékeire épülő projekt megvalósítása az idén ősszel kezdődik, s a jövő nyári idegenforgalmi szezon kezdetére be is fejeződik.

A valamikori Szamos-parti kurta kocsmát, amelynek emlékét Petőfi Sándor Falu végén kurta kocsma című verse is őrzi, Tunyogmatolcson építik újjá. A költő maga is megfordult az ivóban, s annak egyik fagerendájába bicskával belevéste a nevét, amit megtaláltak az épület elbontásakor, az 1900-as évek első felében. Az újjáépülő kocsma vendéglátóhely és látogatóközpont lesz egyben.

Kimaradt?