Készül a gyerekváros, hódít az utcazene Kézdivásárhelyen

A korábbi évekhez képest magasabbra emelte a mércét az idei Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalom, mind a gyerekprogramok, mind az utcazene tekintetében. Augusztus utolsó hétvégéje garantáltan gondtalan kikapcsolódást ígér gyereknek és felnőttnek egyaránt, a vásári forgatag pedig hangosabb lesz, mint valaha.

Gáspár Csongor és Szabó Melinda, a nagysikerű Székölykök családi- és gyerekfesztivál szervezői álmodják meg idén a gyerekvárost, mely a Gábor Áron tér közepére költözik – tájékoztatta a sajtó képviselőit Ménessy Kinga főszervező kedden. A központi téren felépítendő gyerekváros gyerek- és felnőttmegőrzőként is működhet, lehetőséget adva így a szülőknek is a vásári kikapcsolódásra.

"Sokan kérdik, honnan ez a rejtélyes program, amivel évről-évre elvarázsoljuk a Székölykök résztvevőit. Nos, már régóta készülünk elmondani: mi is tanultuk, mégpedig francia önkéntesektől, és sok év alatt meggyőződtünk róla, hogy ez a legjobb módszer, ennél jobbat még senki nem talált ki gyermekek foglalkoztatására. A lényeg ugyanaz lesz a Székölykökön és a sokadalmi gyerekvárosban is: pontokat kell gyűjteni ahhoz, hogy a gyerekek részt vehessenek bizonyos tevékenységeken", magyarázta Szabó Melinda, a Next Egyesület elnöke.

Gáspár Csongor szerint fontos, hogy legyen egy hely a főtéren, ahol nyugodtan "le lehet passzolni" a gyereket, ahol biztonságban, és nem utolsó sorban, színvonalas körülmények között tudhatjuk az aprónépet – erre kívánnak lehetőséget biztosítani, ugyanakkor, ha a gyerek közelében szeretne valaki egy kávét, teát elfogyasztani, arra is lesz lehetőség. "A gyerekváros várhatóan pénteken 14 órától, szombaton és vasárnap pedig 11 órától nyit majd, és – igény szerint – este 18-19 óráig lesz látogatható, rövid ebédszünettel", szögezte le a szervező.

Ménessy Kinga kiemelte: azzal, hogy idén a legprofibbakra bízták a gyerekprogramok megszervzését, nagyot emeltek az Őszi Sokadalom színvonalán, ahogy a tavaly életre hívott utcazene is egyre nagyobb teret hódít. Erről Tofán Levente ötletgazda, a kézdivásárhelyi Crazy Plumbers együttes frontembere számolt be részletesen. Ismét láthatjuk, hallhatjuk az Ego Sum és a The Crazy Plumbers tagjait, ugyanakkor Veress Hunor és bandája valamint a marosvásárhelyi Votska zenekarok is megvillantják tudásukat a vásárban.

"Szintén újdonság, hogy hangosítást is biztosítunk az utcazenének, és jó hír, hogy a bulinak éjfélkor sem kell vége szakadnia, ugyanis szombat éjjelre a Crazy Plumber és a Votska közös fellépését tervezzük, ami jócskán hajnalba futónak ígérkezik", számolt be Tofán Levente, az utcazene megálmodója és kivitelezője. "Ahogy a tavaly is, szombaton és vasárnap, azaz augusztus 30. és 31-én lesz térzene a vásárban, amire további zenekarok jelentkezését is várjuk, hiszen a paletta rendkívül széles, szinte bármilyen műfaj belefér a repertoárba – a klasszikustól az alternatív stílusokig képviselték magukat művészek a tavalyi sokadalmon", zárta mondandóját.

Kimaradt?