Vasárnap emlékeznek Petőfire Fehéregyházán

A hagyományhoz híven, az idén is egész napos rendezvénysorozattal emlékeznek meg Fehéregyházán a nemzet költőjéről: július 27-én, vasárnap 9,30-kor az ünnepség az ispánkúti Petőfi-emlékműnél kezdődik, majd a református templomban tartott ünnepi istentiszteletet követően 11-30-tól a résztvevők a Múzeumkertben róják le kegyeletüket a költő emléke előtt.

Petőfi Sándor a világban élő minden magyar számára egyet jelent a szabadság, az egyenlőség és testvériség eszméjével. Emléke talán utolsó napjainak helyszínén, Erdélyben a legerősebb. A hagyományhoz híven, az idén is egész napos rendezvénysorozattal emlékeznek meg Fehéregyházán a nemzet költőjéről: július 27-én, vasárnap 9,30-kor az ünnepség az ispánkúti Petőfi-emlékműnél kezdődik, majd a református templomban tartott ünnepi istentiszteletet követően 11-30-tól a résztvevők a Múzeumkertben róják le kegyeletüket a költő emléke előtt. Az eseményen részt vesz és beszédet mond Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke.

A megemlékezésnek külön jelentőséget ad, hogy nemrég fejezték be az ispánkúti emlékmű felújítását. Az emlékhelyet 2013 júliusában rongálták meg, az RMDSZ kezdeményezésére a napokban megjavították a talapzatot, és visszahelyezték a hiányzó bronzplaketteket. 

A szervezők mindenkit szeretettel várnak a rendezvényre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?