Szerdától böngészhető az 5. Kolozsvári Magyar Napok honlapja

Még nem tartalmazza az összes programpontot, de már böngészhető az idei, augusztus 17-24 között sorra kerülő Kolozsvári Magyar Napok honlapja. „Olvasóbarát, információgazdag, és most már a Facebookon is lájkolhatók a bejegyzések – az 5. Kolozsvári Magyar Napok honlapja mától, azaz szerdától böngészhető. Külön füleket kaptak az egyes rendezvénycsomagok, az Összesített program menüpont alatt pedig majd egy helyen is olvasható lesz a gazdag programkínálat” – ígérik a szervezők.

Az oldalra egyelőre még nem került fel az összes rendezvény. „Elnézést kérünk azoktól, akik még nem olvashatják a maguk szervezte eseményeket. Folyamatosan dolgozunk rajta, hogy pótoljuk a hiányosságokat. A megértést köszönjük. Mivel oldalunk folyamatosan frissül, érdemes naponta visszatérni és megnézni, milyen új programokkal bővültek a különböző menüpontok” – írják.

A 2014-es Kolozsvári Magyar Napok mottója „Az Óperrrencián innen és túl”, ennek jegyében a honlap alapszíne is a kék lett, és a fesztivál kabalafigurája, Oszkár (akinek „őse” a Hunyadiak címerén látható fekete holló) is tengerészkalapot kapott.

A szervezők ezen a nyáron már – a nagy fesztiválok mintáját követve – bevezetik a nulladik napot is: szombaton, augusztus 16-án gyalogtúrával, kiállításmegnyitóval és könyvbemutatóval lehet hangolódni a rendezvényözönre.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?