Interferenciák 2012: kilenc ország színháza Kolozsváron

Két hónap múlva kezdődik a régió egyik legnagyobb színházi szemléje, a Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente szervezett Interferenciák fesztivál, amely idén harmadik kiadásához érkezik.interfer

Az Interferenciák 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivál november 27-én kezdődik és december 9-éig tart. Idei kiadása a színház és zene viszonyát vizsgálja. A „Hangok párbeszéde" mottót viselő fesztivál naprakész programja elérhető a színház honlapján. Kilenc ország előadásait láthatja majd a közönség, számos hazai produkcióval, valamint a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaival együtt. Nem hiányoznak majd a járulékos rendezvények (közönségtalálkozók, kiállítások, előadásvetítések és koncertek) sem.

A kolozsvári közönség többek között a Théâtre Vidy-Lausanne (Svájc), Nagy József Társulata (Franciaország), a Volksbühne (Németország), valamint a Katona József Színház és a Szputnyik Hajózási Társaság (Budapest) előadásait láthatja majd, a legmesszebbről érkező produkció a dél-koreai Pansori Project 'ZA' előadása.

Kimaradt?