Craiován vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színház

A 9. craiovai nemzetközi Shakespeare-fesztiválon vendégszerepel a Silviu Purcărete rendezte Ahogy tetszik című előadással a budapesti Nemzeti Színház csütörtökön.

A produkció rangos színházak előadásai között kapott helyet, többek között orosz, örmény, litván, kínai, román, lengyel társulatok és az angol Globe Színház mutatkozik be a romániai nemzetközi Shakespeare-fesztiválon - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Nemzeti Színház társulata szerdán utazott el a craiovai fesztiválra, és a csütörtök esti előadás előtt egy rövid próbára is lesz lehetőség.

A darabban Udvaros Dorottya, Bodrogi Gyula, Trill Zsolt, Fehér Tibor, Szatory Dávid, Reviczky Gábor, Eperjes Károly, Szarvas József, Újvári Zoltán, Kristán Attila, Tóth László, Tóth Auguszta, Farkas Dénes, Rácz József, Söptei Andrea, Schnell Ádám, Köleséri Sándor, Horváth Attila és egyetemi hallgatók szerepelnek.

A tizenkét napos fesztivál tagja az Európai Shakespeare Fesztivál-hálózatnak, amelynek világszerte 10 fesztivál, köztük a Gyulai Shakespeare Fesztivál is a tagja. A gyulai fesztivállal a Nemzeti Színház a következő évadra koprodukciós előadást készít elő - áll a közleményben.

Shakespeare Ahogy tetszik című darabját Silviu Purcarete rendezésében február 14-én mutatta be a Nemzeti Színház, azóta tíz alkalommal játszották, áprilisban a Nemzeti Színház által szervezett Madách Nemzetközi Színházi Fesztivál (MITEM) programján is szerepelt, amelyen több tucatnyi külföldi színész, kritikus és színházvezető látta. Az Ahogy tetszik májusban is négy alkalommal látható még a nagyszínpadon.

Kimaradt?