Elkezdik a sepsiszentgyörgyi mozi felújítását

Tavasszal kezdődhet a sepsiszentgyörgyi Művész mozi átalakítása és korszerűsítése. Az önkormányzat tervei szerint legkésőbb két év múlva már vetítenek benne filmet. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat tavaly jóváhagyta a mozi átépítésének terveit, a befektetés értékét 1 millió euróra becsülik, tájékoztatta lapunkat Sztakics Éva.

Az alpolgármester szerint meghirdették már a közbeszerzést a kivitelező cég kiválasztására, és a város saját költségvetéséből kezdik el a munkálatokat, de folyamatosan lobbiznak, hogy kormánytámogatást szerezzenek rá. Az alpolgármester szerint még nem tudják pontosan, hogy idén mennyi pénzt tudnak rá szánni, ugyanis februárban fogadják el a város 2014-es költségvetését, és abban szerepel majd az összeg.

Mint arról beszámoltunk az 1968-ban épített 500 férőhelyes Művész mozi épületét 1989 után bérbe vette egy brassói vállalkozó, aki sokáig diszkót működtetett benne. Bár a bérleti szerződése korábban lejárt, az önkormányzat hosszas pereskedés után 2011-ben tudta kilakoltatni a vállalkozót.

A felújítással újraindulhat majd Sepsiszentgyörgyön is a filmvetítés, és megoldódik a két sepsiszentgyörgyi színház székhely-problémája is, ugyanis létrehoznának egy 120 férőhelyes előadótermet, amelyet az Andrei Mureșeanu színházi társulat kap meg. A román színházi társulat már tavaly birtokba vette az épületet és előadásokat is szervezett a régi mozi teremben. Az önkormányzat arra kérte az Andrei Mureșeanu színház vezetőségét, hogy próbáljon pénzt szerezni az építkezés költségeinek fedezéséhez.

A színházterem létrehozása mellett kialakítanak két, egyenként 80 férőhelyes korszerű mozi termet, amelyeket 3D-s technológiával is felszerelnek. A felújítással újraindulhat majd Sepsiszentgyörgyön is az évek óta szünetelő filmvetítés, és megoldódik a két sepsiszentgyörgyi színház székhely problémája is.

 

Kimaradt?