Emléktáblát avattak Robert Capa egykori budapesti lakóhelyének falán

Üveg emléktáblát avattak Robert Capa tiszteletére a fotográfus egykori budapesti, V. kerületi lakóhelyének falán kedden.

Az ünnepségen Csomós Miklós, a magyar főváros oktatási és kulturális főpolgármester-helyettese a művész életútját ismertetve kiemelte egyik legismertebb mondását, amely szerint "ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel". Szavai szerint, amikor Robert Capa 1954-ben tragikusan fiatalon meghalt az indokínai háborúban, éppen ennek a filozófiának akart megfelelni.

A főpolgármester-helyettes utalt arra, hogy a fotógráfus Friedmann Endre néven született Budapest belvárosában, majd elhagyta az országot, hogy világot lásson és tanuljon, később pedig a terjeszkedő nácizmus miatt nem térhetett vissza. Mint fogalmazott, Capát hajtotta a kalandvágy, amikor nem fotózott, akkor az életet habzsoló ember volt. Dokumentaristaként és haditudósítóként vált ismertté, leghíresebb képe A milicista halála:  Ezt a fotótörténeti szempontból egyedülálló normandiai partraszállás követte, ahol egyedüli fotósként vállalta, hogy a támadás első hullámával lép partra.

 Csomós Miklós a sors fintorának nevezte, hogy a partraszálláskor készített fotóit egy asszisztens elrontotta, a rengeteg tekercsből csak néhány maradt, azonban azokból is kiderül, milyen munkát végzett.

Baki Péter, a Magyar Fotógráfiai Múzeum igazgatója azt mondta: a 100 éve született Robert Capa már 70 éve kiérdemelte a táblát, amely a szakmai megbecsülést jelzi.

 Az V. kerületi Városház utcai épületen elhelyezett emléktábla Buczkó György üvegművész alkotása.

Robert Capa október 22-én lenne 100 éves. A Magyar UNESCO Bizottság javaslatára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 2013-ban Robert Capa születésének centenáriumát felvette azon évfordulók közé, amelyeket megünneplésre méltónak talál.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?