Telik a Félsziget: csütörtökön indul a buli

Szerda délután már több százan várták a pénztárak nyitására Románia egyik legnagyobb zenei fesztiváljának helyszínén, a marosvásárhelyi Félsziget bejárata előtt. Hátizsákos, sátrakkal, hálózsákokkal felszerelt fiatalok érkeztek egyre nagyobb számban a Maros partjára, hogy időben elfoglalhassák helyüket a négynapos rendezvényen.

Az utolsó simítások

A Maros parton a szerda esti órákban az utolsó simításokat végezték, álltak már a színpadok, a sörsátrak, a lacikonyhák előtti padok és napernyők. A nagyszínpad mellett az állványokat igazgatták, hogy csütörtökön minden zökkenőmentesen indulhasson.

A mobilmosdók, kézmosók, mellékhelyiségek már szerda este álltak, a Félsziget Fesztivál területén kijelölt utakat folyamatosan öntözték, hogy ne lepjen el mindent a por. A Marost drótkerítéssel van különítették el a helyszíntől, a résztvevőknek tilos a folyóban fürödniük, aki mégis megteszi ezt, kitiltják a rendezvényről és értesítik a hatóságokat.

Napijegy, hetijegy

A bulizni vágyók hetijeggyel vagy egy napra érvényes napijeggyel vehetnek részt a rendezvényeken. A hetijegy 2012. augusztus 23-án 10 órától 2012. augusztus 27-én 8 óráig érvényes. A napi belépőjegy az érvényesség napján reggel 8-tól következő nap reggel 8-ig érvényes, kivétel az augusztus 23-i napijegy, amelynek érvényessége augusztus 23-án 10 órától augusztus 24-én 8 óráig tart.felsziget kezd ae 03

A jegyeket a helyszínen karkötőkre cserélik, a karkötőt mindvégig viselni kell a Félsziget Fesztivál területén való tartózkodás ideje alatt. Ezt a rendezők ki- és belépéskor, illetve a Félsziget Fesztivál területén folyamatosan ellenőrzik. Az elveszett vagy sérült karkötő nem helyettesíthető.

A fesztivál területére tilos bevinni üveget, szúró- és vágóeszközt, bármilyen fegyvert, vagy annak minősülő eszközt, élelmiszert, valamint szeszes italt és üdítőt, kivéve maximum két liter vizet. A szervezők felkérik a fesztiválozókat, hogy tartsák tiszteletben a természetet, hulladékot, csak a tározókba dobjanak.felsziget kezd ae 01 masolat

A fesztiválozókat, a szervezőket külön közleményben köszöntötte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, sok sikert és kellemes időtöltést kívánva a szervezőknek és a résztvevőknek. „Azt kívánjuk, érezzék jól magukat Marosvásárhelyen, Románia legnagyobb zenei fesztiválján" – olvasható a sajtóközleményben.

A Dire Straits tagjai is fellépnek

A Félsziget fesztivál egyik legvonzóbb eseményének a The Straits együttes, az egykori Dire Straits utódjának a fellépése ígérkezik, ugyanis a zenekar legnagyobb slágereivel érkezik a Félszigetre. A Royal Albert Hallban tartott, hatalmas sikerű koncertjük után a Dire Straits egykori tagjai, Alan Clark és Chris White úgy döntöttek, hogy turnézni indulnak a világ élvonalába tartozó zenésztársaikkal. Az angliai fellépéseket európai állomások és egy Abu Dhabi-i kitérő követte, és a rég nem hallott Dire Straits-slágereket játszó zenekart mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadták.

A feszitvál részleges programjáról itt tájékozódhat.

A Mikó-ügy a Félszigeten. Erdély legnagyobb zenei fesztiválján folytatódik az aláírásgyűjtés, a www.13020.ro szervezőcsapata önkéntesek segítségével gyűjt támogató aláírásokat. A Félsziget Parkban érdemes felkeresni a Mikó-sátrat, ahol a Félsziget ideje alatt a nap bármelyik időszakában lehet csatlakozni a petícióhoz, ugyanakkor minden, a Mikó-üggyel kapcsolatos kérdés feltehető. Szombaton délután 3 órától a MIÉRT-sátorban Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Antal Árpád András, sepsiszentgyörgyi polgármester részvételével kerül sor egy háttérbeszélgetésre, amelyen a per következményeiről lesz szó, és amelyen kiderül, hogy miért érinti az egész erdélyi közösséget a Mikó-ügy, miért tartják veszélyes precedensnek a meghozott ítéletet.


Kimaradt?