Nyilvánosságra hozták a Booker-díj idei jelöltjeinek listáját

Nyilvánosságra hozták a 2013-as Booker-díj (Man Booker Prize) jelöltjeinek szűkített listáját, amelyen két korábbi jelölt, Jim Crace brit (Harvest) és Colm Toibín ír regényíró (The Testament of Mary) is szerepel.

A világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj esélyesei között sorakozik Ruth Ozeki kanadai, NoViolet Bulawayo zimbabwei, Eleanor Catton új-zélandi székhelyű és Jhumpa Lahiri Pulitzer-díjas író is - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A 67 esztendős Crace még februárban jelentette be, hogy Harvest című munkája lesz az utolsó regénye. "Az írástól való visszavonulás célja, annak a szükségszerű keserűségnek az elkerülése, amelyre a már terméketlen írói karrier van kárhoztatva, majdnem minden esetben" - mondta az író, aki 1997-ben Quarantine című regényével szerepelt a Booker-díj esélyesei között.

Robert Macfarlane zsűri elnök szerint az idei lista "figyelemfelkeltő" és azt mutatja, hogy az angol nyelvű irodalom globálisan kiterjedt. Átszeli a kontinenseket, összekapcsol országokat és századokat ölel fel."

A The Luminaries című könyvet jegyző 27 éves Eleanor Catton a szűkített lista legfiatalabb tagja. A Nagy-Britanniában született, Egyesült Államokban élő Juhmpa Lahiri, aki korábban fikció kategóriában nyert Pulitzer-díjat, a The Lowland című regényével szerepel az esélyesek között. Az írónő tagja Barack Obama elnök művészeti és irodalmi tanácsadói csapatának.

A Kanadában élő Ruth Ozeki, aki zen buddhista tanító, az A Tale for the Time Being, míg NoViolet Bulawayo a New Names című első könyvével gyarapítja a mezőnyt. A Stanford Egyetemen tanuló Bulawayo az első zimbabwei író, akit Booker-díj szűkített listájára jelöltek.

Az első alkalommal 1968-ban kiosztott Booker-díjat annak idején azzal a céllal hozták létre, hogy az angolszász nyelvterület prózaírói is részesüljenek a francia Goncourt-díjhoz hasonló presztízsű elismerésben. A kitüntetést a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok, valamint Írország és Zimbabwe azon állampolgára kaphatja, akinek angol nyelven íródott regényét az adott évben a legjobbnak ítéli a szakmai zsűri. Az elismerés 50 ezer font pénzjutalommal jár.

A díj nyertesét október 15-én hirdetik ki Londonban.

Kapcsolódók

Kimaradt?