Bogdándon is fellép az Ördögborda

Huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Szatmár megyei Bogdándon a nemzetiségek folklórfesztiválját. A rendezvény ötletgazdája egy helyi pedagógus és népnevelő, Sipos László tanár, akinek nevét már tájház is őrzi a községben.

Sipos a kezdetekkor magyar néptánctalálkozót akart, elvégre a románoknak akkor már több fesztiváljuk is volt Szatmár megyében. Politikusaink azonban az akkori feszült magyar-román viszony miatt jobbnak látták, ha több nemzetiség táncait, zenéjét bemutató eseményt szerveznek – így biztosabb volt, hogy sikerül kieszközölni a jóváhagyást. Így hát azóta is többféle náció táncosai rúgják a port és koptatják a szabadtéri színpad deszkáit a szilágysági részeken lévő, de néhány évtizede Szatmár megyéhez csatolt magyar község főterén.

A főszervező Nagy Orbán színész szerint, aki a Megyei Hagyományőrző Központ programfelelős igazgatója, a mostani találkozó mindenben megfelel a fesztivál céljaiban megfogalmazott elvárásoknak, hisz a magyar mellett az ukránok, svábok, németek is ízelítőt adnak népdal- és néptánckultúrájukból.    

Az igazgató nagy sikernek tartja, hogy fellép Bogdándon a balánbányai Ördögborda együttes, amely a Felszállott a páva legutóbbi budapesti döntőjén a közönség díját érdemelte ki. De tapsolhat a nagyérdemű a szilágycsehi Berkenye, a széri Kukorók, a bogdándi Rozsmalint, a nagykárolyi Károlyi Csillagok és egy körösfői táncegyüttes produkciójának is.

Más vidékek, így a csángók és Maros-vidékiek az említett csoportok által bemutatott táncaikkal lesznek jelen Bogdándon.

Kimaradt?