Kötetek a Sétatérről a Kárpát-medence minden irodalmi zugába

A Kolozsvári Magyar Napokon nemhogy sok volt a rendezvény, de irodalmi rendezvény is rengeteg volt, így tartottam tőle, hogy nem lesz közönségünk. Ehhez képest minden irodalmi esemény teltházzal folyt, amit nagyon köszönök a résztvevőknek – mondta László Noémi, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke azon a hármas könyvbemutatón, ami a KMN utolsó ilyen jellegű rendezvénye volt az idén.

A Sétatér Egyesület nemrég alakult, célja a Kárpát-medencei irodalomban rejlő kulturális kapcsolatok kialakítása, közös, esetenként többnyelvű kötetek kiadása magyarországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai stb szerzők együttműködése révén – mondták el a Bulgakov Irodalmi Kávéházban szervezett találkozón a kezdeményezők.

A Bulgakovban Papp Attila Zsolt beszélgetett az első három Sétatér-kötet szerzőivel, azaz László Noémivel a Föld, Király Zoltánnal a Szívtűzoltóautó és György Attilával a Bestiarium Siculorum című könyvekről, amelyek grafikai terveit Könczey Elemér készítette.  

A Föld jelenti a bolygót, amelyen élünk, de a hantot is, és azt az állapotot is, amikor valaki földet ér. De talán leginkább az az értelme érvényes a kötetbe összegyűjtött versekre, ami a létezés határaira vonatkozik – mondta el László Noémi legújabb kötetének címéről. Csoda, Káprázat, Képzelet… - a költőnő vallomása szerint rengeteg “giccsesen érzelmes” jelenségről próbált meg elfogadható, sőt földhözragadt hangnemben beszámolni, és ezzel a kötettel talán sikerült lezárnia a “nagy szavak” fejezetét pályafutásában. “Talán most már sikerül megszabadulni tőlük és a jövőben más dolgokra odafigyelni” – tette hozzá László Noémi.  Kirúgta az ágyából a Politikát, mert az kurva és hazug, mégis hangsúlyosan megjelenik a közéletiség Király Zoltán verseiben – mondta Papp Attila Zsolt a Szívtűzoltóautó című kötetről. “A kötet egyik felét akkor írtam, amikor a helyhatósági kampány zajlott, és én hihetetlen undort éreztem mind a politikum, mind a közélet iránt” – jelentette ki a szerző. A kötet visszatérő szereplője egy bizonyos I, ennek kapcsán Király Zoltán csak annyit mondott: különös kapcsolatot alakított ki Istennel, amelyben nincs közvetítő. “Néha szoktunk beszélgetni”, tette hozzá.

György Attila kötete, a Bestiarium Siculorum írásai először blogbejegyzésekként láttak napvilágot. A Könczey Elemér által illusztrált prózakötet kiemelkedően szórakoztató és kellemes olvasmány, vélekedett a moderátor.    

A “székelyek állatai” csaknem mind nélkül fiktív, mégis mindenki által sokat emlegetett állatok: a rézfaszú bagoly, a miacsemeristennyila, a fába szorult féreg – vagy a marito contendus seklericus, vagyis a székely mintaférj.  

Papp Attila Zsolt kérdésére, hogy lehet-e pontot tenni a „bestiák” sorának végére, vagy lesz folytatása is a könyvnek, György Attila csípősen azt válaszolta: még egy állatfaj portréját biztosan megrajzolja a jövően és az a mediator literatus (vagyis az irodalmi rendezvények moderátorának típusa) lesz.

A Sétatér-köteteket ezer-ezer példányban nyomtatták ki egyelőre, ezeket például a Bocskai Ház (Sapientia egyetem épülete) könyvstandjánál lehet megvásárolni.

Kapcsolódók

Kimaradt?