Az izgalmas helyek világkatalógusába kerül be a gyergyószárhegyi művésztelep

Romániában egyedülálló alkotói feltételeket kínál képzőművészeknek a Hargita Megye Tanácsa által működtetett Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ. A szárhegyi Lázár-kastélyban működő nemzetközi művésztelep képviselete október 1–6. között Dél-Koreába hivatalos egy kiállítással egybekötött konferenciára – hangzott el a jövőre negyvenéves fennállását ünneplő KorKép tábor szakirányítóinak sajtótájékoztatóján.

Az értekezleten elmondták, A KorKép táborba évről évre a Távol-Keletről is érkeznek alkotók. A dél-koreai konferencia eredményeként egy kézikönyvet is kiadnak elérhetőségeket és pályázási lehetőségeket tartalmazó adatokkal. A távol-keleti meghívást örömhírként jelentette be Erőss István képzőművész, Siklódi Zsolt, a művésztábor művészeti tanácsadója, valamint Kassay L. Péter igazgató.

Mint mondták, a koreai konferencia célja izgalmas helyeket feltérképezni: a világon hol találhatók azok a központok, ahol tematika szempontjából a természet és a vidéki környezet kerül előtérbe. Ebbe a hálózatba kapott meghívást a gyergyószárhegyi művésztelep.

“ Ez rangot is jelent, hogy a szárhegyi művésztelep erre egyrészt meghívást kapott, másrészt az itteni adatokat is tartalmazó kiadvány a szakma minden fórumán, de  még könyvtárakban is megjelenik majd. Ez azt jelenti, hogy Szárhegy beágyazottsága most már kimondható” – fogalmazott Kassay L. Péter.

Siklódy Zsolt képzőművész, a szárhegyi intézmény művészeti vezetője ugyanakkor úgy értékelte: a körvonalazódó koncepció szerint a negyvenéves jubileumra saját kiadványban dolgoznák fel a gyergyószárhegyi művésztelepen az utóbbi negyven évben született értékeket.

Az idei, táj-tematikájú művésztelepen készült alkotások tárlatát ünnepi táborzárón tekintheti meg a nagyközönség. A tárlatot a Mexikóból, Kanadából, Szlovákiából, Tajvanról, Magyarországról és Romániából idén Szárhegyen alkotók jelenlétében nyitja meg John K. Grande művészettörténész, Siklódi Zsolt, Erőss István és Hargita Megye Tanácsának képviselője a gyergyószárhegyi Lázár-kastély kapubástyájában augusztus 30-án, pénteken 18 órakor.

Kapcsolódók

Kimaradt?