Interaktív kiállításmegnyitó a hagyományőrzés szellemében

A nézők is aktív szerepet kaptak a Kolozsvár vonzáskörében című fotótárlaton: a zsűri által legjobbaknak ítélt művészek mellett közönségkedvencet is választottak, akire helyben kellett szavazniuk az egybegyűlteknek. A Kolozsvári Magyar Napok keretében zajló fotóverseny kiemelkedő alkotásai továbbra is megtekinthetők a Főkonzulátus Főtérről nyíló termében.

Kolozsvár környéki falvak népművészetét, épített örökségét, ma is élő hagyományait és dolgos hétköznapjait örökítik meg a Főkonzulátuson szerdán bemutatott fotográfiák. A Kolozsvár Társaság által kezdeményezett fotóverseny legjobb munkáit várhatóan több százan fogják majd látni a következő hetekben, hisz a fotók az intézmény ügyfélfogadói termét ékesítik, mondta a házigazda, Magdó János főkonzul.

A kiállítást megnyitó Farkas György arra az egyre erősödő civil törekvésre hívta fel a figyelmet, amely a hagyományok tudatosítására és megőrzésére irányul. Ebben a közösségi értékmentésben nagy szerepet vállal a Kolozsvár Társaság, és ezt bizonyítja a jelenlegi kiállítás is - mondta a Sapientia Tudományegyetem tanára.

A versenyre 21 benevezőtől összesen 125 fotó érkezett, ezek közül végül 17 fotográfus 38 alkotását válogatták ki, hogy a Főkonzulátus főtéri termét díszítsék.

Farkas György szavai után a közönség minden egyes tagja zöld cédulát kapott, amelyre ráírhatta kedvenc képének címét és szerzőjének nevét. A látogatók abszolút kedvence Bozsóki Adrienn fotója lett, amely egy nagybőgőt pengető széki kisfiút ábrázol, és ugyanezt a fotót ítélte a legsikerültebbnek a zsűri is.

A második díjat Kiss Renáta, a harmadikat Székely Géza fotói érdemelték ki a Kántor Lajos által elnökölt zsűri döntése alapján.

A Kolozsvári Magyar Napok keretében zajló fotóverseny kiemelkedő alkotásai továbbra is megtekinthetők a Főkonzulátus Főtérről nyíló termében.

Szavazás 4. A bal szélen látható, nagybőgőt pengető széki fiúcskát megörökítő fotó lett az abszolút kedvenc. Fotók: T. Koós Imola Szavazás 1. A hölggyel szemben látható fotó előtt sokan álltak meg zöld cédulájukkal... Szavazás 2. Szavazás 3. Szavazás 3. Bozsóki Adrienn, az első díjas fotós és a közönség

Kapcsolódók

Kimaradt?