Maratoni orgonahangversenyt tartottak a kolozsvári Szent Mihály-templomban

Vasárnap délután több mint négyórás orgonamaratont tartottak a Szent Mihály-plébániatemplomban a Kolozsvári Magyar Napok részeként.KMN aug 19 orgonamaraton

Az orgonamaraton keretében hat fiatal orgonaművész, Pozsár Róbert, Emma Teodora Filimon, Amalia Goje, Jakabffy Tamás, Ovidiu Leonas és Horvath Zoltán váltotta egymást a templom orgonájánál.

Előadásukban Bach, Mendelssohn, César Franck, Liszt és Messiaen művei csendültek fel. A megszokott kolozsvári orgonahangversenyektől eltérően ezúttal a közönség egy - a templom központi terében elhelyezett - kivetítőn láthatta is az előadmóművészeket.

A Kolozsvár főterén álló plébániatemplom 12 regiszteres orgonáját Johannes Hahn nagyszebeni orgonakészítő mester építette 1753-ban. Az orgonát 1899-ben és 1990-ben javították, illetve bővítették újabb regiszterekkel.

Kimaradt?