Megkezdődött a Szent István-napi néptánctalálkozó Kolozsváron

A Kolozsvári Magyar Napok látogatója nem hallgat. Nem hallgat, mert muszáj beszélgetnie. Akkor is, ha eredetileg csak néma szemlélődésre ugrott ki a Farkas utcába egy percre.

Beszélget, mert lépten-nyomon ismerős köszön rá, beszélget, mert megállítják kedves szervezők és önkéntesek, és beszélget, mert vannak dolgok, amikre azért csak rá kell kérdezni, ha már itt vagyunk. Az ott mi, a dézsában? Hogy mire gyűjtenek? A koncert mikor kezdődik? És miből van a filcbaba haja?

Ha valaki még mindig szereti bús fejét ingatva hajtogatni, hogy a mai embereket (fiatalokat stb) nem érdekli semmi, csak a pénz és a tévéműsor, az igazán kiléphetne magyarnapozni egy kicsit. Szívmelengető, hogy például hányan jelentkeznek az orgona-, Házsongárd- vagy szecesszió-túrára.
A Fesztivál (hétköznapi nevén Farkas) utcában egyre sűrűsödik a tömeg.

A Református Telefonos Szeretetszolgálat standjánál kenyérre gyűjtenek. „Tavaly a Magyar Napok alatt annyian adományoztak, hogy egész évre biztosítani tudtuk a kenyéradagot a rászorulóknak" – mondja büszkén az egyik önkéntes. - „És az idén még nagyobb az adakozási kedv. Hiába, terjed a hír..."

A Romkert és a Református Kollégium udvara kismillió gyerekfoglalkozásnak ad teret, itt a legnagyobb érdeklődés (és a legnagyobb sor...) az üvegfújó műhelyt övezi.

Közben megkezdődött 14. Szent István-napi Néptánctalálkozó is. Idén nyolc országból 13 kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttes mutatkozik be Kolozsváron a következő napokban.

A fesztivál keretén belül Kolozsvár mellett Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Mákófalván, Gyaluban, Kalotaszentkirályon szerveznek ünnepi rendezvényeket. Ezeket követően vasárnap 19 órától tartják a kolozsvári zárógálát a Magyar Napok főtéri színpadán.

Ma este 7-kor a tangóharmonika játékával híressé vált Csillag születik-sztár, Szabó Ádám lép fel a kisszínpadon, majd 8-tól a Neoton família teremti meg a buli-hangulatot, ami, reméljük, egész hétvégén kitart. De legalábbis Holnap hajnalig.

 

Jó példa ragadós: Marosvásárhelyen is lesznek Magyar Napok                        A Kolozsvári Magyar Napok sikerén fellelkesedve Marosvásárhelyi Magyar Napokat szeretne szervezni jövő nyáron az Erdélyi Magyar Néppárt a marosvásárhelyi Kossuth Lajos Társasággal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetével közösen.
A sajtóhoz eljuttatott közleményben a kezdeményezők úgy vélik, hogy „Marosvásárhelyen is eljött a minőségi szórakozás, a valódi ünneplés ideje. Olyan átfogó rendezvényekre van szükség a városban, ahol a kultúra kerül előtérbe, a távoli máshonnanból érkezett bóvliárusok lármája helyett helyi alkotók, művészek, kézművesek és előadók fogják kicsalogatni az embereket a város köztereire." – olvasható a közleményben. A szervezők annak a meggyőződésüknek is hangot adnak, hogy „a Vásárhelyi Magyar Napok olyan rendezvény lesz, amely azokat a marosvásárhelyieket is hazacsalogathatja, akiket a világ különböző égtájaira sodort el az élet."
A 2013. augusztusára tervezett Vásárhelyi Magyar Napok megvalósításában a Kolozsávári Magyar Napok szervezőcsapatának a tapasztalatára és a segítségére támaszkodnának. „Olyan rendezvényt szeretnénk megvalósítani, amely a Kolozsvári Magyar Napok testvérrendezvényeként kikapcsolódást, feltöltődést, szórakozást, tanulást és tájékozódást kínál a fiataloktól az idősebbekig mindenkinek, ugyanakkor Marosvásárhely – Kolozsvár együttes fejlődésének közös pontja lehet" – fogalmaz a közlemény.
„Várjuk és bátorítjuk a marosvásárhelyi magyar civil és politikai szervezeteket, egyházakat, vállalkozásokat és magánszemélyeket, hogy csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz. Bízunk abban, hogy egy ilyen közösségépítő, a város magyarságát megmozdító eseménysorozat a marosvásárhelyi magyar együttműködést is előremozdíthatja" – adja a sajtó tudomására az indítványozók csapata. (Antal Erika)

Kimaradt?