Vásárhelyi Makrancos hölgy sikere Gyulán

Teltház ünnepelte a Gyulai Várszínház színpadán 2013. július 10-én, szerdán a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-előadását, amely a IX. Shakespeare Fesztiválon vett részt a határmenti városban.

A rangos nemzetközi seregszemlére – amely egyben az Európai Shakespeare Fesztiválok Hálózatának alapító tagja is – a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg Magyarországról és a nagyvilágból.

A kilencedik fesztiválon a Sorin Militaru által rendezett, Berekméri Katalin címszereplésével játszott marosvásárhelyi vígjátékot is vendégül látták.

A produkció harmadik évada szerepel a Tompa Miklós Társulat műsorán és szakmai elismeréseket is kapott ez idő alatt (többek közt a Magyar Színházak Kisvárdai XXIV. Fesztiváljának rendezésért járó díját). A marosvásárhelyi közönség ősztől újra láthatja a hárpia megzabolázásának shakespeare-i történetét a Nemzeti Színház nagyszínpadán.

A hazai és magyarországi fesztiválokon bemutatott sikerprodukció további szereplői: Bokor Barna, Kárp György, Bányai Kelemen Barna, Tollas Gábor, László Csaba, Meszesi Oszkár, Sebestyén Aba, Gecse Ramóna, Henn János, Fodor Piroska, Ördög Miklós Levente, Györffy András, Korpos András, Kovács Botond, Bartha László Zsolt, Benő Kinga, Balázs Éva, Fülöp Beáta, Somody Hajnal és Szabadi Nóra. Zenészek: Apostolache Zénó, Fülöp Alajos. A díszletet és jelmezt Alina Herescu tervezte, a koreográfia Florin Fieroiu munkája, zenéjét szerezte: Vlaicu Golcea.

A gyulai Shakespeare Fesztivál 2013-ban

A várszínházi Shakespeare-bemutatót idén Bocsárdi László rendezte, aki a Gyulai Várszínház és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház koprodukciójában a Hamlet című drámát vitte színre. A főprogramba a magyarországi társulatok és színi iskolák mellett olyan rangos társulatok is meghívást kaptak, mint a moszkvai Vahtangov Színház a  Szeget szeggel című darabbal (Jurij Butuszov rendezése), a  többszörös Edinburgh-i fesztiváldíjas Song Of The Goat Theatre a Lear dalai című rendhagyó zenés előadással. Az idei fesztivál vendége továbbá a híres angol kontratenor, Nicholas Clapton és a neves magyar énekes, Birta Gábor akiknek előadásában szonettek és szerelmes dalok csendülnek fel. További infók: www.shakespearefesztival.hu

 

Kapcsolódók

Kimaradt?