A Bányavakságot mutatják be a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztiválon

A Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) aratott közönségsiker után június 14-én, pénteken a Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztiválon vendégszerepel a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház közreműködésével létrejött Bányavakság című kistermi produkció. A Székely Csaba által írt és Sebestyén Aba által rendezett előadás a Radu Stanca Nemzeti Színház stúdiótermében (a Szakszervezetek Művelődési Házának alagsorában) tekinthető meg 23.00 órától.

A Nagyszebeni Nemzetközi Színházfesztivált 16 éve szervezték meg először és jelenleg Európa harmadik legnagyobb színházművészeti seregszemléjeként tartják számon a nagy britanniai Edinburgh-ban, illetve a franciaországi Avignon-ban megtartott színházfesztiválok után.

Kimaradt?