Felavatták a magyarózdi Művelődési Otthont

Ünnepélyes rendezvény keretében avatták fel Magyarozdón a felújított Művelődési Otthont. Mihály Ferencz polgármester beszámolt a felújítás költségeiről, hangsúlyozva, hogy a javításokat teljes mértékben önerőből fedezte az önkormányzat.

„Padlócsempével burkoltuk a padlót, lambériáztuk a termet, korszerűsítettük a fűtést és világítást, újjáépítettük a konyhát, vizet vezettünk és rendbe tettük a színpadot. Most már bármilyen rendezvény megszervezhető ebben a közösségi hajlékban, és remélem, hogy gyakran fogunk majd itt összegyűlni kulturális előadásokon és családi rendezvényeken”- mondta a polgármester.

Az átadáson részt vett Brassai Zsombor, megyei RMDSZ elnök, Kocsi Csaba Ludas kerületi-elnök és Csép Éva Andrea megyei tanácsos.

„A magyarózdi táncoknak és népdaloknak rendkívüli jelentősége van az erdélyi magyar népi kultúrában, táncházakban, folklór táborokban, erdélyi és magyarországi néptáncegyüttesek műsorában ápolják a vidék hagyományos népzene kultúráját. Meggyőződésem, hogy az itt született kultúra ugyanitt, a felújított Művelődési Otthon kínálta alkalmas helyen újjászülethet. Ehhez csak közösségi akarat kell.

Remélem, eljön az ideje annak, hogy Magyarózd is besorol a népi kultúra hagyományait ápoló tábort szervező települések sorába. Egyértelmű, hogy a falunak a mezőgazdaságban, agrár-turizmusban rejlik a jövője, éppen ezért a vidékfejlesztésre kell összpontosítani. Az önkormányzat legfontosabb kihívása a Magyarbükkös−Magyarózd közötti útszakasz aszfaltozása. Hiszek abban, hogy a község új polgármesterének, Mihály Ferencz vezetésével a közel jövőben sikerül ezt a kihívást is megoldani”- nyilatkozta Brassai Zsombor.

Az ünnepi rendezvényt a Malozsa együttes koncertje zárta.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?