Pénteken kezdődik Kolozsváron a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál

Kolozsváron Pedro Almodovar Szeretők, utazók című vígjátékának a vetítésével kezdődik pénteken a 12. alkalommal megrendezendő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), amely Forgács Péter filmjeiből retrospektív programot mutat be. A világhírű spanyol rendező legújabb alkotását országos premierként Kolozsvár főterén nézheti meg a közönség - közölték a szervezők a fesztivál honlapján.

A TIFF tíz napja alatt 155 játékfilmet és 35 rövidfilmet vetítenek kilenc helyszínen. A Pálfi György magyar filmrendezőt is soraiban tudó zsűrinek tizenkét versenyfilm közül kell majd kiválasztania a legjobbat. A versenybe beválogatott alkotások központi témája a nő, a nőiség.

A TIFF meghívottjai között lesz az életműdíjat átvevő, Oscar-díjas Jirí Menzel cseh és Stephen Frears brit filmrendező. Menzeltől egy filmet, Frearstől hármat fognak vetíteni a fesztivál alatt, a cseh alkotó filmjeinek plakátjaiból pedig kiállítás is nyílik a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.

A Magyar Filmunió tájékoztatása szerint a fesztivál hagyományaihoz híven idén is műsorra tűz magyar filmeket. Bergendy Péter A vizsga, Szabó István Az ajtó és Deák Krisztina Aglaja című alkotásait láthatja a Transilvania közönsége az elkövetkező napokban. Műsoron lesz továbbá Kincses Réka Szülőföld, szex és más kellemetlenségek és Zágoni Bálint Janovics Jenő, a magyar Pathé című alkotása. A vetítéseken és közönségtalálkozókon részt vesznek a magyar filmek alkotói.

Forgács Péter munkáiból retrospektív programot mutat be a kolozsvári fesztivál. A vetítéssorozat műsorra tűzi többek között a Tribeca fesztiválon díjazott A fekete kutya - Történetek a spanyol polgárháborúból (2005) című alkotást, valamint a legutóbbi, Német Egység @ Balatonnál - Mézföld című Forgács-filmet.

A retrospektív keretében rendezik meg Kolozsváron A dunai Exodus: A folyó beszédes áramlatai című kiállítást is, amely az azonos című 1998-ban készült dokumentumfilm és a vele kapcsolatos kutatások nyomán készült. A kiállítás június 5-i megnyitóján személyesen jelen lesz Forgács Péter médiaművész. A szakma a TIFF-et Románia és Kelet-Közép-Európa egyik legrangosabb filmfesztiváljának tartja.

Kapcsolódók

Kimaradt?