Társulatra szabott előadás: steampunk Szatmárnémetiben

Mikó Csaba Boldogságia című ifjúsági steampunkját mutatja be az idei évad utolsó nagyszínpadi előadásaként a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A darab ősbemutatója 2013. május 10-én délelőtt 11-kor lesz a színház nagytermében. Mikó Csaba ezt a darabot kifejezetten a Harag György Társulat és Csiki Zsolt rendező felkérésére írta. Mikó neve egyébként ismerősen csenghet a szatmári színházkedvelők számára, ugyanis a Testínség című darabját a 2010-2011-es évadban az Ács Alajos stúdióban már láthatták Szilágyi Regina rendezésében.

A szerző és a rendező korábban már dolgozott együtt sikerrel, ugyanis Csiki Zsolt Budapesten, a Szkéné Színházban vitte színre Mikó Kútból mentett királyság című mesejátékát. Csiki Zsoltnak ez az előadás lesz az első erdélyi nagyszínpadi rendezése, ugyanis a szabadúszóként tevékenykedő művész eddig magyarországi és vajdasági színházaknál dolgozott. „A boldogságkeresés végleteit ismerhetjük meg az előadásból, és kiderül, mindenkinek mást jelent a fogalom. Két fiatal felnőtté válásának a története, akik megtapasztalják a boldogságtényezők végleteit, és megértik, csak az egészséges határokon belül lehet boldog az ember” – fogalmazott a produkció kapcsán a rendező-díszlettervező.

Van egy ország, neve: Boldogságia. Állampolgárainak hétköznapjait a Szellem ármánykodása árnyékolja be. Boldogságia fennállásának tízedik évfordulóján egy feltaláló család egy félig kész, különösen veszélyes szert készít a hőn szeretett elnöknek ajándékba. Kihasználva a megfelelő pillanatot a Szellem megkaparintja ezt az ajándékot, és elkezdi terjeszteni, ezzel három részre szakítja Boldogságiát. Egy maroknyi csapat elindul, hogy szembeszegüljön a Szellemmel, de nem is sejtik, hogy milyen veszélyek leselkednek rájuk útjuk során...

A péntek délelőtti bemutató előadás szereplői: Bándi Johanna, Marosszéki Tamás, Gaál Gyula, Varga Sándor, Nagy Orbán, Kányádi Szilárd, Némethy Zsuzsa, Zákány Mihály, Péter Attila Zsolt és Laczkó Tekla. A produkció dramaturgja Kányádi Szilárd, a díszletet Csiki Zsolt tervezte, a jelmezek Zsigmond Adél munkáját dicsérik. Az előadásban látható video-bejátszások operatőre és vágója Süveg Károly, a produkció technikai munkatársa Végh Balázs, ügyelője és súgója Dobos Kata.

A Boldogságia című előadást a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a 2012-2013-as színházi évadban az ifjúsági- és kisiskolás-bérletesei számára játssza. Az érdeklődők a színház Horea úti jegypénztárában válthatnak jegyet 7 lejes egységáron, hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadások előtt egy órával, illetve online is, a www.biletmaster.ro internetes jegyértékesítő oldalon keresztül. Bővebb információkért érdeklődni a 0261-712106-os telefonszámon lehet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?