Az X-Faktor-győztes USNK: ahogy fellépünk a színpadra, elszáll minden gond

Mélyvízbe csöppent az X-Faktor győzelem után a kolozsvári USNK: a rapduó már kilencezres tömeg előtt is fellépett, magyar rapszövegeiket pedig Magyarország-szerte kívülről fújja a közönség. Filep Kund és Laskay Nimród az önálló koncertek kihívásairól mesélt a Maszolnak, azt is elárulták, hogy szervezés alatt áll az erdélyi turnéjuk.

Mivel teltek a győzelem utáni napok, hetek?

Kundi: Nem volt még időnk nagyokat pihenni, ahogy vége lett az X-Faktornak, egyből belecsöppentünk az igazi életbe...

Nimród: Rögtön a hétvége után már fel is léptünk vendégelőadóként Szikora Róbert, azaz az R-Go koncertjén, és rá alig egy napra volt a ByeAlex és a Slepp koncert az Akváriumban, úgyhogy megnyertük a versenyt, és már kezdődött is a munka.

Ráadásul Szikora Róbert koncertje a budapesti Papp László Sportarénában volt...

Kundi: Igen, kilenc ezer ember előtt először fellépni, hát... félelmetes volt, amikor beköszöntem, a fülmonitor ugyan elnyomja a külső hangokat, de éreztem a lábamon, hogy dübörög a hangom... és láttam, hogy mennyi ember van, és mind rám figyel...

A USNK első kolozsvári fellépése január 10-én az After Eight klubban

Rövid idő alatt jutottak el a házibulis fellépésektől az Arénáig. Hogy álltok a lámpalázzal?

Kundi: Fellépés előtt félórával nem igazán tudunk még egymással se beszélgetni, falfehéren fel-alá járkálva izgulunk nagyon mindig. Ezt úgy tudjuk a legjobban kezelni, hogy egymásnak levezetjük a feszültséget, egymást támogatjuk...

Nimród: Egy ölelés, egy kézfogás, és minden jó lesz. De ahogy fellépünk a színpadra és meglátjuk az embereket, hogy mennyire örülnek, tényleg elszáll minden gond, annál felemelőbb érzés nincs...

Volt olyan spontán helyzet, amit meg kellett oldani, akár élő adásban, akár a koncertjeiteken?

Nimród: Volt most legutóbb egy ilyen helyzet: mondtuk, hogy szóljon az Intro, és nem szólt... Akkor elkezdtem beatboxolni, de hamar megszólalt a dal, így nem kellett sokat imprózni. De meglett volna a megoldás.

Kundi: Szegeden Nimródnak lemerült a mikrofonja a Stom kivagy számunknak az elején, úgyhogy amit tudtam, azt beénekeltem én, és énekeltettem a közönséget az ő részeinél... úgy nézett ki, hogy nem vették észre egészen addig, amíg fel nem jött valaki, hogy cserélje ki Nimród mikrofonját.

A rajongókkal, akik az X-Faktor alatt a közösségi oldalakon támogattak, most először találkoztatok élőben. Miben volt ez kihívás?

Nimród: Egyáltalán nem volt kihívás számunkra, mindenki nagyon kedves, illedelmes, nincs az, hogy hisztérikusan lerohannak...

Kundi: Igazából örömmel tölt el minket, hogy gratulálnak, és mondják, hogy „az egész családom szurkolt nektek és még a kismacskám is szavazott”...

Amellett, hogy rapduó vagytok, évek óta nagyon jó barátok is. Hogyan hatott a kapcsolatotokra a verseny alatti intenzív munka, összezártság, majd a győzelem, siker megélése?

Kundi: Igazából minket nem kell összezárni ahhoz, hogy egész nap együtt legyünk…

Nimród: Az X-Faktor alatt semmi sem változott, csak annyi, hogy volt egy újabb közös projekt, amin együtt dolgoztunk. Ahhoz, hogy eljussunk az X-Faktorba, csomót dolgoztunk már együtt a dalainkon. Annyi volt a különbség, hogy itt már voltak emberek, akik tudtak minket segíteni.

A tehetségkutató előtt szerzett angol dalaitokhoz írtok-e még újabbakat?

Nimród: Igen, nem fogunk erről lemondani, nyilván a magyar közönségnek inkább a magyar dalok kellenek, észrevettük koncerteken is, hogy az angol szövegeket nem nagyon ismerik, nagy részük nem is igazán érti, viszont a magyarokat együtt dúdolják velünk, sőt üvöltik...

Kundi: Volt olyan közönségünk, ahol nem hallottam vissza saját magam, olyan hangosan ordították a szöveget, és nem a refrént, hanem a rapszöveget.

ByeAlex-szel együtt fogtok még működni?

Nimród: A kis csapat, ami kialakult az X-Faktor alatt, nagyon jól működött, így mindenképpen folytatjuk a közös munkát. Alex különösen szívén viseli a sorsunkat, amiért mi nagyon hálásak vagyunk.

Mi az, amit biztosan vesztek majd a nyereményetekből?

Kundi: Telefont (nevet).

Nimród: Mindenképpen valami nagyon hasznosra szeretnénk költeni. Gondolkoztunk közös befektetéseken is.

A nyereményen és koncertszervezésen kívül mi az, amiben az X-Faktor segít a verseny után?

Kundi: Sok mindenben segítenek, figyelnek ránk, hogy hogy vagyunk, hol lépünk fel. Figyelnek, hogy ne kerüljünk rossz helyzetekbe, de összességében segítenek mindenben, ez nagyon nagy előny és lehetőség nekünk.

Egy újabb tévéműsorban, az Eurovíziós Dalfesztivál országos válogatójaként működő, januárban kezdődő A Dalban is fogtok szerepelni, mi lesz az első feladat?

Kundi: A Dal nem feltétlenül az előadókról szól, hanem magáról a dalról, amivel jelentkeztünk, ez a mi esetünkben a Posztolj. Még nem tudom, hogy változtatunk-e rajta, viszont később, ha továbbjutunk, akkor majd angol verzióval is készülünk.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?