Andrei Marga ellen tüntettek a Párizsi Könyvszalonon

A Párizsi Könyvszalont bojkottáló román értelmiségiek arcmását maszkként viselő fiatalok tiltakoztak csütörtök este a rangos könyvvásáron felállított román stand előtt a Román Kulturális Intézet (ICR) politizáltsága ellen.

Az egyik protestáló Victor Ponta román miniszterelnök arcmását emelte magasba. A kormányfő képén ezt írta: „Plágium”. A tiltakozásnak francia csendőrök brutális fellépése vetett véget a ziare.com szerint.marga

Az ICR péntek esti közleményében azt írta: a tiltakozó fiatalok illuminált állapotban voltak, és a párizsi román közösség botrányhősökként ismeri őket. Az intézet vezetője, Andrei Marga azt nyilatkozta, nem is tudott az akcióról, mert túlságosan elfoglalta Francois Hollande francia államfő fogadásának előkészítése. A ziare.com által közölt képen kivehető, hogy a tiltakozás az ICR igazgatójának szeme előtt zajlott.

Kimaradt?