Demény Péter fűtőtestről, Pleșuról, senkiföldjéről

A Román Kulturális Intézetnek (ICR) egy fajta kulturális Facebooknak, egy olyan közegnek kellene lennie, amely megmutatja a világnak az ország kulturális értékeit – véli Demény Péter, az ICR vezetőtanácsi tagja. Az írót arról kérdeztük, milyennek látja „belülről" a rendkívül sokat bírált intézményt.

Öt és fél hónapja vagy tagja az Román Kulturális Intézet (ICR) vezetőtanácsának. Átlátod-e már az intézmény működését?

Kicsit úgy működik ez a testület, mint egy lap szerkesztőbizottsága. Vagyis néha meghívnak egy beszélgetésre, kávék vannak meg ropik, és mindenki úgy tesz, mintha nagyon kíváncsi lenne a másik véleményére.

Hány vezetőtanácsi ülésen vettél részt?

A törvény szerint félévente ülésezik a vezetőtanács, ugyanígy volt ez Horia Roman Patapievici mandátuma alatt is. Andrei Marga vezetése alatt eddig két ülés volt, mindkettőn részt vettem. A váltáskor ült össze először az új összetételű vezetőtanács. Ez a testület egyébként nem alakult át olyan radikálisan, mint ahogy az ICR körül most zajló vitákból kiderülhetne. Többen korábban is a vezetőtanács tagjai voltak.

Meddig terjed tulajdonképpen a vezetőtanács hatásköre?

Ez inkább egy ajánló jellegű testület, ahogy a két ülés alapján látom. A vezetőtanács tagjai elmondják a véleményüket, Andrei Marga mindent meghallgat, mindre reagál, de az operatív döntést mégiscsak az ICR elnöke és a két alelnök hozza meg.demeny1

Nem befolyásolhatjátok például az egyes programokra fordított támogatások összegét?

Minden ülésnek van egy napirendje. Azt én még nem tapasztaltam, hogy valaki azt mondta volna: ide 50 ezer euróval kevesebbet vagy 5 ezer új lejjel többet kéne juttatni. Igennel vagy nemmel szavazunk. Többnyire az igenek győznek, hiszen ilyen a vezetőtanács összetétele. A tagok többsége Marga holdudvarából, az őt támogató pártoktól származik. Huszonegyen vagyunk, én vagyok az egyedüli magyar.

S felszólaltál már ezen a két ülésen?

Mindkét alkalommal felszólaltam. Lehet, kicsikét patetikusan hangzik, de mégis csak én tudok legalább megszólalni magyar ügyekben. Felvetettem például, hogy egy román állampolgársággal rendelkező magyar nem férhet hozzá olyan könnyen fordítói ösztöndíjhoz, mint egy más állampolgársággal rendelkező magyar. Mégis csak az itt élő magyarok tudnak jól magyarul.

Mi volt a reakció?

Azt látom, hogy a vezetőtanács és az operatív emberek között van egy fajta senki földje. Tehát mi felvetjük, az operatív emberek meghallgatnak, és aztán cselekednek saját belátásuk szerint. A kommunikáció legtöbbször e-mailben folyik, amit részben támogatok, mert annak legalább nyoma marad. Hozzám is ugyanazok az információk jutnak el, amelyek a vezetőtanács többi tagjához: az, ami az ICR-honlapon fenn van. Nincs személyre szabott információáramlás.

Marga személyesen reagált valamit arra, amit felvetettél az ülésen?

Benne van egy diplomáciai csiszoltság, mindenkinek azt mondja, „Aveţi dreptate", „Önnek igaza van". Aki Bukarestben élt, lehet, hogy már tapasztalta ezt a fajta kommunikációt.

Te hogyan fogalmaznád meg az ICR küldetését? És szerinted mennyire felel meg a jelenlegi intézmény ennek a küldetésnek?

Én ezt úgy fogalmaznám meg, hogy az ICR-nek egy fajta kulturális Facebooknak, kulturális interface-nek kellene lennie, egy olyan közegnek, amely megmutatja a világnak az ország kulturális értékeit. A Facebook teljesen demokratikus, ám az ICR-nál az a probléma: hogyan lehet megszabni, hogy mi kulturális érték és mi nem? Ezzel a problémával szembesül az intézmény mindenkori vezetősége. Azt, hogy mi az érték, mindig az az ember fogja eldönteni, aki az ICR-t vezeti, hívják őt Patapievicinek, Margának, Pityipalkónak. A szubjektivitást nagyon nehéz kikapcsolni, és nyilván azért is vannak alelnökök, hogy ne csak egy személy ízlése határozza meg azt, hogy mi a kultúra ebben az országban. Ám az elnök és az alelnökök ízlésvilága nemigen tér el.

Azért is tettem fel az előbbi kérdést, mert éppen az ICR küldetése körül zajlik a legnagyobb vita. Amikor az intézmény a szenátus hatásköre alá került, Patapievici pedig távozott, a Nobel-díjas Hertha Müller és további kétszáz értelmiségi nyílt levélben kifogásolta, hogy az átalakult intézmény "a nemzeti önazonosság megőrzését" tekinti feladatának, például a diaszpórában, miközben szerintük a román művészek külföldi népszerűsítésével kellene foglalkoznia. Te is bíráltad korábban az ilyenképpen átalakult ICR-t. Fenntartod az akkori bírálataidat?

Valóban rosszul hangzik a "a nemzeti önazonosság megőrzése". Azért hangzik rosszul, mert ezt nagyon könnyen el lehet vinni egy olyan irányba, mely Corneliu Vadim Tudor kedvenc területe. Azonnal felveti azt a kérdést, hogy vajon a magyar művészek mennyire férnek be ebbe az irányba? Hertha Müllerék azért bírálták ezt az irányt, mert Európában már nem ez a retorika.demeny2

A Patapievici vezette ICR közelebb állt ahhoz az intézményhez, amit te elképzelnél?

Bizonyos értelemben közelebb állt. Patapievici határozottan azt képviselte, hogy a kultúrához képzettség kell, műveltség kell, okosság kell. Túlzottan is ezt képviselte. Más kérdés, hogy az ő idejében kevesebb konfliktus volt, mert őt jobban elfogadták értelmiséginek, mint Margát. De politikailag nem éreztem kevésbé érintettnek őt, hogy finoman fogalmazzak, mint a mostani vezetőséget.

Akkor szerinted jogos volt az a jelenlegi kormánypártoknak az vádja, hogy a Patapievici vezette ICR Traian Băsescu államfő „lakájintézménye" volt?

Bukarestiektől hallottam és az Observator Culturalban olvastam, hogy Băsescu az elnöki költségvetéséből támogatta az intézetet, és ezért tudott Patapievici sokkal több mindent megtenni, vagy ezért érintette azt az intézetet sokkal kevésbé a válság. Azt is megfigyeltem, és ezek szinte már pletykák, hogy mindig egy elég jól meghatározott kör volt az, amelyik külföldre megy és előadásokat tart itt vagy ott.

Marga azzal kezdte a pályafutását az intézet élén, hogy a román találmányok népszerűsítését szorgalmazta. Derültséget keltett, amikor azt mondta: a világnak az ICR révén kellene tudomást szereznie arról, hogy a fűtőtestet a románok találták fel (egyébként nem a románok találták fel). Te derültél?

Azt gondolom, hogy a kultúrába tényleg beleférnek a találmányok, ez nem is vita tárgya. Ám azt tapasztalom, hogy Andrei Marga – vagy azért, mert folyamatos támadást érzékel, vagy azért, mert szeret nyilatkozni – nem mindig fogalmaz a legszerencsésebben. Nem gondol vagy ritkán gondol arra, hogy a sajtó ki fogja emelni az abszurd mondatokat, és nem kommunikál a legmegfelelőbben. Itt van például a TIFF-botrány, ami nem csak Margáról, hanem az egész intézetről szól. A sajtó azonnal lecsapott arra a hírre, hogy a Transilvania Filmfesztivál idén nem kap támogatást az ICR-től. Holott a TIFF pályázatát csak azért utasították el, mert a dossziéja hiányos volt, és ha kiegészíti az iratokat, megkapja a támogatást. Így is történt, mégis a sajtóban eleinte az csapódott le, hogy az egyik legrangosabb kulturális rendezvényt az ICR nem tartja támogatásra érdemesnek. Magam is írtam egy levelet ebben az ügyben az intézet vezetőségéhez, amikor ez a hír hozzám is eljutott. Tehát az ICR rosszul kommunikált ebben az ügyben. Nem értem, miért nem lehetett egyenként közölni a pályázókkal, hogy még két papír hiányzik a pályázatukból.

Margát azzal is vádolták, hogy ok nélkül váltotta le az ICR külföldi kirendeltségeinek a vezetőit, köztük például Brândușa Armancát, a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatóját. Miért kellett mennie Armancának?

Az első vezetőtanácsi ülésen ezt a kérdést én is nagyon határozottan felvetettem. Brândușa Armanca leváltását nem értettem, és tulajdonképpen a mai napig sem értem. Nem tudom, hogy Brândușa Armanca mit vétett. Ahányszor dolgoztam ezzel a hölggyel, mindig azt tapasztaltam, hogy kedves, elegáns, választékos, művelt, készséges és magyarul beszélt. Nem értettem a sietséget, amellyel leváltották.

Kaptál választ a kérdésedre?

Könyvelési adatokra hivatkozott a vezetőség. Többek között arra, hogy a könyvelésben hiányok voltak, a kocsonyafesztivál Miskolcon túl költséges volt. Én nem vagyok pénzember, nem tudom mennyi az a túl sok, túl kevés. Nyilván ez is a cél, részben, az ilyen típusú érvelésben, hogy az ember ne lássa át pontosan, mi történik valójában.

Elhangzott az a vád, hogy az ICR fiókintézetet nyitott Nagybányán, Tg. Jiuban, Craiován, miközben maga Marga is panaszkodik, hogy nincs pénz.

Ezt azzal az érvvel támasztja alá az intézet vezetősége, hogy az ICR már meglévő állásait osztotta el. Nincs annyi emberre szükség Bukarestben, mint amennyi állás van a fővárosban, és akkor bizonyos posztokat elköltöztetett más városokba.

Ezekben a napokban zajlik a Párizsi Könyvszalon, amelynek Románia a díszvendége. Andrei Pleșu, Mircea Cărtărescu, Gabriel Liiceanu, Neagu Djuvara és mások bojkottálják ezt a rangos rendezvényt Marga személye miatt. Ezt hogyan kommentálod?

Miközben minden tiszteletem az övék, azt látom, hogy ők nagyon az államfő emberei, gondolatvilágukban, minden megszólalásukban. Ha valami hibát vétett Băsescu, akkor hallgattak, soha nem bírálták. Kivétel Pleșu, mert benne van a legtöbb humor és önirónia. Emellett ezek az értelmiségiek Patapievici baráti köréhez tartoznak, és nyilván így fejezik ki szolidaritásukat az ICR korábbi vezetőjével. Costi Rogozanu írta azt a Vox Publicán, hogy persze, nagyon kár, hogy Pleșuék nem mennek a könyvszalonra, de nem ők képviselnek mindent, ami alatt román kultúrát értünk. Norman Manea sokkal híresebb a világban, mint ezek négyen, és ő ott lesz a Párizsi Könyvszalonon és sok más értékes író is ott lesz. Tehát egy kicsit optikai csalódás, hogy ők négyen lennének a legjobbak és az egyetlenek.demeny-peter-1

Azt mondom, román értelmiségi elit. Mondj három nevet, aki eszedbe jut.

Mondok neveket, de nem az a jellemző, ami nekem jut eszembe, mert ezen a téren sokkal tájékozottabb vagyok, mint az utca embere. Ez a kérdés akkor lenne érdekes, ha az utca emberének tennéd fel. Azokat a neveket hallanád válaszként, akiket a sajtó nagy erővel nyomat, elsősorban a Pleșuékét. Ha nekem kellene mondani neveket, akkor nyilván nekem is Pleșuék jutnának eszembe nagyon hamar, de eszembe jutna Stelian Tănase, Gabriel Andreescu, még Mircea Dinescu is, pedig vele sok vitám van.

Ha jól értettem, 100 román értelmiségi lesz ott a párizsi könyvvásáron, de nincs köztük egy magyar sem. Ezek szerint nem szerves része a romániai kultúrának a magyar?

Vannak események, ahol úgy tűnik, hogy nem. Más területen, például a képzőművészetben vagy a színházban inkább része a mí agyar kultúra a románnak. Ez nyelvi probléma. Még a színház sem annyira a nyelvhez kötött, mint az irodalom, pedig a magyar színészek magyarul játszanak. Hány olyan író jut eszedbe, aki magyar íróként románul ír? Mert egy írónak a magyar műve csak akkor része Románia kulturális életének, hogyha románul is megszólal valamiképpen, ha egy román „a magáénak" érezheti. De persze, sokat elmond a párizsi küldöttség összetétele a román kultúrafelfogásról is.

Nagyon jól ismered a román kultúrát, román irodalmat, publicisztikát is közölsz románul. Mekkora most az átjárás a román és a magyar kultúra között?

Azt hiszem, nagyon kezdetleges egyelőre. Fordítások természetesen továbbra is jelennek meg egymás műveiből. Jómagam például most készülök írni Gabriela Adameşteanunak a Futó viszony címmel magyarul megjelent könyvéről. Ezen kívül vannak fesztiválok, ahol a két kultúra találkozik egymással, de ezek csak néhány napig tartanak. Ilyen volt pár éve a budapesti könyvfesztivál, amelyen Románia volt a díszvendég. De azt, hogy a két kultúra egy térben legyen, és abban a térben normális párbeszéd történjen, azt csak olyan helyeken látom, mint a Maghiaromania nevű blog vagy a Vox Publica, ahol magam is publikálok. A Vox Publicán kommentelők között olyanok is vannak, akik elküldenek engem Mongóliába, de olyanok is, akik azt mondják, rendben van, ezt én is így gondolom.

Kimaradt?