Borral rajzol és szobrászkodik az aradi Kocsis Rudolf

Kisugárzás címmel nyílt meg csütörtök este az aradi Clio-teremben Kocsis Rudolf szobrászművész egyéni kiállítása. A temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti Karának aradi illetőségű docense kisplasztikákkal, bronz- és faszobrokkal, illetve olyan szépiarajzokkal állt közönség elé, amelyeknek a patináját a saját maga által termelt, préselt és érlelt borlével adta meg. Az aradi Kölcsey Egyesület helyi magyar képzőművészeket bemutató Kölcsey Galéria-sorozatában rendezett tárlatnyitó egyben az idei Aradi Magyar Napok első rendezvénye volt.

Tizenkettedik kiállításához érkezett a Kölcsey Galéria, és úgy esett a választás a kisjenői születésű, de Szapáryligeten és Aradon nevelkedett Kocsis Rudolfra, hogy idén januárban, a Magyar Kultúra Napján Kölcsey-díjjal tüntette ki az egyesület, és – ahogy Fekete Károly alelnök fogalmazott – „bónuszként” szervezték meg számára az egyéni tárlatot. „Kocsis Rudolf köztéri alkotásaival tele van a város, és ezek olyan szobrok, mint például a Salacz Gyuláé, a Boldog Gizelláé vagy a Fábián Gáboré, amelyek a mindennapjank részévé váltak, tehát az aradiak magukénak érzik, meghatározzák a város arculatát, nem beszélve arról, hogy Kocsis Rudolf nagy szerepet vállalt a Szabadság-szobor vagy a Szentháromság-szobor restaurálásában is” – mondta Fekete Károly.A több mint harminc egyéni kiállításnál tartó művész – bevallása szerint „több a tárlatok, mint a szobrok száma” – a Kisugárzás címet azért választotta, mert a munkák zömében egy-egy körből vagy gömbből kiinduló ív, vonal látható.

A borral együtt „beérő” alkotások

Legújabb alkotásai mind tematikájukban, mind alapanyagukban kapcsolódnak másik szenvedélyéhez, a szőlőtermesztéshez és borászathoz. „A szépiarajzokba itt-ott beleavatkoztam akvarell formájában borlével. Ez nagyon érdekes dolog, mert folyton változik a színe: minél régebbi a rajz, annál barnább a bor színe. Ezt a technikát már az ókori görögök is alkalmazták, aztán az impresszionizmus korában is, sőt sok kortárs művész is használja. Ugyanakkor a szobrokon is észre lehet venni magot és a kiprésel szőlőszemek szerkezetét és formáját” – mondta Kocsis Rudolf. A borászatról azt mondta, hogy „beleszülettem, gyerekkorom óta láttam a borkészítést, és vagy tíz éve a saját pincémben próbálok magasabb színvonalon hódolni ennek a hobbinak”.Az október 10-ig látható tárlatot népes érdeklődő közönség előtt nyitotta meg Bognár Levente aradi alpolgármester, méltatást Puskel Péter újságíró, helytörténész mondott.

Hagyományőrzés és könnyed szórakozás az Aradi Magyar Napokon

Az Aradi Magyar Napokon pénteken a könnyed szórakozásé a főszerep: a városligeti gokart-pályán este nyolctól kezdődik a Republic-koncert. Szombaton többek között ifjúsági nap, magyar általános iskolások focibajnoksága, a Máltai Segélyszervezetnél pedig nyílt nap lesz, délelőtt pedig az RMDSZ-székházban Kurunczi Ferenc amatőr fotós kiállítása tekinthető meg. Az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitóját vasárnap délután négy órakor tartják az evangélikus-lutheránus templomban. A kulturális, hagyományőrző és szórakoztató programsorozat főrendezvénye az október 6-i nemzeti gyásznap lesz, amikor is a 13 honvédtiszt kivégzésére, az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlására emlékeznek.

Az október 7-ig tartó program itt olvasható.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?