Infinite Dance Fesztivál: októberben tartják a tánc és összművészeti fesztivált Nagyváradon

Visszatér a Szegedi Kortárs Balett és első alkalommal lép fel Nagyváradon a Kolozsvári Állami Magyar Opera balettkara az október 22–28. megtartandó Infinite Dance Fesztiválon (IDF).

Harmadízben is sikerül megszervezni a tánc és összművészeti fesztivált, ez azt jelzi, hogy a kereslet és a kínálat sikeresen találkozott, mondta Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, aki azt is hozzátette: az IDF egyfajta híd a koreográfusképzéssel foglalkozó budapesti, bukaresti és marosvásárhelyi egyetemek között. Az IDF a fiataloknak is bemutatkozási lehetőséget jelent, a műhelymunkák pedig a folyamatos képzést segítik, mondta a főigazgató, aki azt is elárulta: a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán programjában résztvevőknek egyetlen nem magyarországi fellépési helyszíne Nagyváradon van.

Dimény Levente, az IDF művészeti vezetője az NKA mellett a Szigligeti Színházat fenntartó Bihar Megyei Tanácsot, illetve a Magyar Művészeti Akadémiát is említette, szakmai partnerként pedig a Magyar Táncművészek Szövetségét, mint mondta, ezek a szervezetek biztosítják a fesztivál folytonosságát.

Táncestek és műhelymunkák

Idén 12 társulat lép fel az IDF-en, megtartják az akadémiák gáláját, és nagyváradi és Bihar megyei amatőr tánccsoportok is bemutatkoznak majd a színház előtt felállított színpadon. Őket egy órával az előadások kezdete előtt, illetve a szünetekben láthatják a nézők, hangzott el, néptáncosok és hip-hoposok egyaránt lesznek a fellépők között.

A CoMPos, azaz ComponoMusicaPoemSaltato elnevezésű performanszot a vár G épületében láthatják majd október 15-én 17 órától, ebben zene, tánc, költészet és képzőművészet találkozik. A fesztivál kísérőprogramjai között szerepel az október 26-i táncház és a 27-i lampionos táncest, amelyeken a nézők is táncra perdülhetnek, csütörtöktől szombatig pedig a Moszkva Kávézóban tartanak koncerteket.

Az IDF keretében Szabó Attila, Andreea Belu és Simona Dabija táncművészek tartanak mozgásszínházi workshopot, ezek regisztrációhoz kötöttek. Sor kerül a Magyar Színházi Szövetség harmadik színpadtechnikai műhelymunkájára is, amelyet a MASZÍN a Magyar Színháztechnikai Szövetséggel együttműködésben bonyolít.

A Szegedi Kortárs Balett Abszurdia című előadása mellett a nagyszínpadon láthatják a kolozsvári opera balettkarának A test ébredése című előadását, a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes Idegen címmel mutatja be Györfi Csaba koreográfiáját, amely Borges Márk evangéliuma című novellájára alapul.

Színpadra lép a Duda Éva Társulat és először láthatják Nagyváradon a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház művészeit. Az Imre Zoltán program keretében a fiatal koreográfusok mutatkoznak be és Conterbody címmel látható a Bukaresti Nemzeti Táncközpont és a Tangaj Collective közös produkciója is, a fesztivál előadásairól részletesebben itt olvashatnak.

Jegyek és bérletek

Az IDF-re kétféle bérletet kínálnak: a nagyszínpadi fellépésekre 75, a kamaraelőadásokra (stúdióterem, illetve a filharmónia terme) 50 lejes áron válthatnak bérletet az érdeklődők. A jegyekről és bérletekről bővebb tájékoztatást itt találnak.

Szeptember 30-án láthatják a Nagyvárad Táncegyüttes művészének, Szerefi Ilonának Aranyos szegelet című önálló estjét. Ennek rendezője, Szalay Tamás elmondta, hogy gyimesi csángó mondavilágra alapuló esten hallhatnak majd varázslást, ráolvasást, imádságot és éneket archaikus nyelven. Az előadás, amelybe például a református templomok festett kazettáinak jelképeiből készített filmet is belefoglalták, a magyarság- és identitástudatot is erősíti, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlják.

Kapcsolódók

Kimaradt?