Új női arc az Erdély TV Üzenet szeretettel műsorában: Kurta Kinga

Gyermekkorában űrhajós akart lenni, aztán a tanári meg az orvosi pálya vonzotta. A fellegekből végül leszállt. Ma már vagány emberek, példaértékű élettörténetek és tettek megismerése, illetve bemutatása hozza lázba. S amire tudatosan sosem készült: műsorvezető. Rádiónál és tévénél egyaránt.

Több mint hat és fél éve vagy a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, miközben az Erdélyi Magyar Televíziónál is négy éves munkahelyi tapasztalatod van. Mennyire összeegyeztethető a kettő?

A rádió és a tévé két különböző világ az életemben. A Marosvásárhelyi Rádiónál hat és félév alatt mindent kipróbáltam, amit lehetett, de az Erdély TV-nél is több műfajban kivettem a részem: számos portrét készítettem, főzőműsort, bejátszást. A két munkát nem lehet összehasonlítani. A rádió a napi életem meghatározó része, rutinja. Míg a tévé egy sokkal színesebb felületet biztosít ahhoz, hogy kiélhessem kreativitásom. A kettő jól megfér egymás mellet.

Megváltozott-e a ruhatárad amióta a tévé képernyőre kerültél?

A mindennapokban is az a fontos számomra, hogy a ruhák kényelmesek, praktikusak legyenek, de szeretem, ha van bennük valami egyedi szín, minta vagy textúra. Ezeket a szempontokat tartom szem előtt a képernyő előtt is.

Melyik a legkedvesebb az általad eddig vezetett műsorok közül?

Egyértelműen az Erdélyi Történetek, amit 4 éven keresztül forgattunk, terepen. Arra voltunk kíváncsiak, Erdély hogyan él, kik lakják, mivel foglalkoznak. Ezen forgatások során számos érdekes emberrel megismerkedtem, sok élménnyel, szép pillanattal gazdagodtam.

És most? Új műsort vezetsz ősztől… Az Üzenet szeretettel miként lesz „kurtakingás”?

Tisztában vagyok azzal, hogy sok új feladat, kihívás vár rám. Ami az újításokat illeti, szeretném, ha a műsor arculata családbarátabb, magazinosabb lenne. Az üzenetek és zenék megmaradnak, de lesznek színesebb rovatok, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a vasárnap délutánok kellemesen teljenek. A műsorban helyet kapnak majd a gasztronómiai, illetve humoros és szórakoztató jellegű információk is. Remélem, hogy Barabási Tivadar műsorvezető kollegámmal együtt sikerül megőrizni az Üzenet szeretettel eddigi népszerűségét.

A páros műsorvezetésben már van gyakorlatod, hiszen a Marosvásárhelyi Rádiónál is ketten vezetitek a Jó reggelt Erdély című műsort. Mi ennek a titka?

A kölcsönös tisztelet, egymásra hangolódás, valamint a kompromisszumkészség, hiszen nem egyedül vagy a műsorban, nem te dominálod azt. Fontos, hogy adott helyzetekben tudd, számíthatsz a társadra, de teret és lehetőséget kell, hogy adj neki is a kibontakozásra.

Megéri ebben a szakmában dolgozni?

Nagyon szeretek társalogni. Sikerül könnyen megnyitni az embereket, kíváncsi vagyok rájuk. A kapcsolattartás, talán, épp az egyik erősségem. Az eddigi forgatások során számos barátság és ismeretség alakult ki, sok új élmény és impulzus ér, amit nem mindenhol lehet átélni. Ezért érzem azt, hogy igen, megéri.

Hol látod magad tíz év múlva?

Az utóbbi időben nem tervezek. A jelent szeretném a lehető legjobban kiaknázni, megtapasztalni mindazt, ami a munka során és a magánéletben felbukkan.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?