Több mint 50 év után ismét a húrokba csaptak a legendás Siculus fesztiválon

A csütörtök este elkezdődött 6. Siculus fesztivál megbolygatta Székelyudvarhelyet, és jó értelemben. Három napon át a régi és új erdélyi magyar könnyűzene képviselői találkoznak és játszanak a városban. Az első napon a versenyprogram előtt a fesztivál múltját felelevenítő előadások hangzottak el.

A Siculus fesztivál, régi nevén Siculus Táncdalfesztivál az erdélyi magyar könnyűzene, pop és beat zenei stílus kultúratörténetének meghatározó eseménye volt a '70-es évektől kezdődően – idézte fel csütörtök este Demeter Csanád történész a fesztivál keretében megtartott előadásában. Először 1972-ben szervezték meg, az akkori Művelődési Ház alagsorában működő Siculus Klubban.

Demeter Csanád szerint akkoriban a romániai magyar kisebbség számára fontos volt az olyan intézmények létesítése, amelyek révén különböző népünnepélyeket, eseményeket, összejöveteleket szervezhettek, és amelyek nem estek az akkori szocialista rezsim szigorú tiltása alá. Így sikerült a KISZ-bizottság és a Siculus Klub vezetőinek együttműködése révén elindítani a Táncdalfesztivált. Pakott József és Csíszár Antal, akkori KISZ-titkárok vállalták fel a könnyűzenei seregszemle megszervezését és működtetését.

A történész szerint a fesztivál elsősorban a közösség kulturális igényére válaszként jött létre. Helyszínének, a Siculus Klubnak jelentős nevelési funkciója volt. Egy olyan hely volt, ahol nem csak zenét lehetett hallgatni vagy egy jó konyakot, Pepsit meginni, hanem különböző kulturális jellegű beszélgetéseket lehetett folytatni, tudományos előadásokat lehetett szervezni. „Ez volt az a hely, ahol mérnökök, sportolók, cipészek ugyanazon a helyen, egy erős közösséget alkotva megtalálták a közös hangot, azt a valamit, ami mindannyiuk számára fontos volt a mindennapokban” – magyarázta Demeter.

A történész felidézte: annak ellenére, hogy az első rendezvényt nagyon nehezen lehetett megszervezni, mivel sem hangszer, sem bútorzat nem állt a szervezők rendelkezésére, sikerült a közösség erőfeszítései által útnak indítani. A cél egy olyan tér megteremtése volt az erdélyi magyar, minőségi könnyűzenének, amely növekedési feltételeket biztosított a fiatal zenésznemzedékeknek. „ A fesztivál egy olyan könnyűzenei fórummá vált, ahol a hazai pályakezdő zenészek megmérettettek, de ugyanakkor volt egy olyan tér, ahol színvonalas versenyprogramba lépve megmutatkozhattak a széles közönség előtt” – jelentette ki Demeter Család.

Balázs Imre József költő, irodalmár, a BBTE Bölcsészkarának tanára előadásában a Siculus Táncdalfesztivál kapcsán azt emelte ki: az együttesek a versek megzenésítése mellett törekedtek arra, hogy saját zeneszerzeményekkel és dalszövegekkel lépjenek színpadra. Felidézte, hogy a kolozsvári Bölcsészkaron a 2000-es évektől már születtek olyan szakdolgozatok, amelyek konkrétan azokat a dalszövegeket elemzik, amelyek abban a korszakban születtek.

Az előadó megemlítette Kinde Annamáriát, aki a Garabonciás együttes dalszövegírójaként kezdte pályafutását, de ugyanakkor Cseh Tamás neve mellett elhangzott Bajor Tamás neve is, aki már a 80-as években a Neurotik, illetve Ámen zenekar számára írt dalokat. Szerinte a Siculus Táncdalfesztivál korszakából származó dalszövegek egyfajta lenyomatai annak a kornak.

„Jelentőségük, hogy a tartalom és forma együttesen egy fajta hidat teremtett a korabeli magas és populáris kultúra között” – fogalmazott Balázs Imre József, aki úgy vélekedett: újraindításával a Siculus fesztivál ismét nagy szerepet játszhat a magas- és populáris kultúra közti határok feloldásában.

Nyolc együttes lép fel

A 2018-as ifjúság éve jegyében megszervezett megmérettetésre 11 erdélyi magyar zenekar nevezett be, ebből 8 együttes vesz végül részt venni a pénteken és szombaton délután zajló versenyen. A zeneboltokban levásárolható vásárlási utalványok mellett Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri hivatal három díjazottnak juttat fellépési lehetőséget a jövő évi Városnapok rendezvénysorozaton, továbbá a Kincses Kolozsvár Egyesület a jövő évi Kolozsvári Magyar Napokon biztosít fellépési lehetőséget a fesztivál kitüntetettjének. A Román Televízió Magyar Adása szerkesztősége 3 nyertes zenekar számára biztosít stúdiófelvételt, az Udvarhelyi Fiatal Fórum egy díjazottat meghív a Peron Music fesztiválra.

Az 6. Siculus Fesztivál zsűritagjai: Boros Zoltán, zeneszerző, rendező a Romániai Magyar Adás volt zenei szerkesztője, Balázs Imre József költő, Dancs Árpád zenei menedzser, Orosz Pál Levente a Transylvanium zenekar frontembere, Virányi Attila, a Metropol együttes tagja, valamint Zilahi Csaba, a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?