Radu Afrim rendezésével indul a színházi évad Sepsiszentgyörgyön

Molnár Ferenc 20. századi Hamupipőke-történetét, Az üvegcipő című drámát állította színpadra Radu Afrim rendező a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban, a bemutató vasárnap este nyolckor lesz.

Afrim páratlan, mágikus realista világába másodszor nyerhet beavatást a helyi közönség. 2013-ban egy kortárs magyar szerző, Kárpáti Péter Akárki című drámáját állította a Tamási Áron Színház színpadára, derül ki a színház közleményéből.Az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című előadásban a Molnár-mű tartópilléreként szolgáló szereplői viszonyrendszereket, sors-utakat, vágyakat Afrim egy mai fiktív valóságban interpretálja. A kisvárosi panzió, a bordélyház légköre és a Szent Feromon Rádió műsora banalitásában ismerős lehet, ám a rendező merész, paradox képzettársításai elidegenítő hatásúak.Az előadás során olyan érzésünk lehet, mintha megtorpannánk egy görbe tükör előtt. A kifordított lehetőségek földjén csak az olyan zavaróan emberi dolgok maradnak állandóak, mint a hazugság, a szemfényvesztés – és talán még valami: a zabigyerek apakeresése.

Az előadásra hétfőtől lehet jegyeket váltani a Központi Jegyirodában vagy online.

Kapcsolódók

Kimaradt?