Nyolc bemutatóval készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata

Összesen nyolc bemutatót - négy nagytermit és négy kistermit - tervez új, 74. évadában a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely 17 korábbi előadást is műsoron tart - hangzott el hétfőn Marosvásárhelyen a teátrum évadnyitó sajtótájékoztatóján.

Az első bemutatót Mădălin Hîncu fiatal román rendező állítja színpadra, aki megnyerte a színház fiatal rendezők számára áprilisban meghirdetett nemzetközi pályázatát, amelyre tizenhét országból, közöttük Indiából és a Fülöp-szigetekről is jelentkeztek. A sikeres pályázás eredményeként Hîncu Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című drámáját fogja megrendezni Marosvásárhelyen.Az évadtervben szerepel a Tompa Miklós Társulat és a Gyulai Várszínház közös produkciójaként létrejött Én és a világ című előadóest, amelyet Henn János, a marosvásárhelyi társulat színművésze fog bemutatni a 90 éve született erdélyi költő és író, Székely János emlékére.

A társulat első nagytermi bemutatója Henrik Ibsen Nóra című drámája lesz, amelyet Keresztes Attila, a társulat művészeti igazgatója állít színpadra.

A marosvásárhelyi színház idén először a Maros Művészegyüttessel és a szintén helyi Spectrum Színházzal közreműködve bemutatja Tamási Áron Tündöklő Jeromos című drámai játékát Török Viola rendezésében. Szilveszterkor a társulat az Agatha Christie Tíz kicsi néger című regénye alapján készült És már senki sem című krimit viszi színre Gáspárik Attila rendezésében. 

Ezt követően Zsótér Sándor Gerhart Hauptmann német drámaíró A patkányok című tragikomédiáját fogja színpadra állítani, majd Kiss Csaba Hazatérés Dániába című drámáját mutatják be, amelyet maga a szerző rendez. Az évad utolsó bemutatója Krzysztof Kieślowski és Norbert Rakowski Tízparancsolat című drámája. A híres filmrendező tízrészes alkotását Rakowski írta át, és ő is fogja színpadra állítani.

Gáspárik Attila vezérigazgató elmondta, hogy európai színvonalú, színészközpontú színházra törekszenek, amelyben másodrangú a szórakoztatás. Rámutatott: az intézmény az új évadban is szerepet akar vállalni a helyi társadalom életében, ezért az előadásokon kívül számos rendezvényt szerveznek, és remélik, ezáltal is minél elevenebb párbeszéd alakul ki a színház és közönsége között. Folytatják önkéntes programjukat, amelynek célja továbbra is színházértő és színházszerető közönség nevelése.

Társulatvezetőként a hetedik évadját kezdő Keresztes Attila örömmel állapította meg, hogy a marosvásárhelyi közönség nyitott a kísérletezésekre, úgy vélte, hogy a 36 színészt foglalkoztató társulat készen áll bármilyen feladat megoldására. Mint hozzátette, örömmel töltik el az elmúlt hat év szakmai és közönségsikerei, ugyanakkor nagy felelősséget is jelentenek.

Kapcsolódók

Kimaradt?