Vasarely-kiállítás nyílt Aradon

Az optikai festészet, vagyis az op-art legjelentősebb képviselőjének, Victor Vasarely-nek a munkáiból nyílt kiállítás csütörtök este az Arad Megyei Múzeum szépművészeti részlegén.

A jelenleg zajló Aradi Városnapokon megünnepelték a Péccsel tíz évvel ezelőtt kötött testvérvárosi együttműködést, és a hagyományos Pécs Napja Aradon elnevezésű kulturális-szórakoztató program kezdete volt a baranyai megyeszékhelyen Vásárhelyi Győző néven született művész alkotásaiból álló tárlat megnyitója.A rekkenő hőség ellenére is szép számban gyűltek össze az érdeklődők a légkondicionáló nélküli kiállítóteremben, ahol Gheorghe Falcă aradi polgármester és Őri László pécsi alpolgármester elevenítette fel a tízéves testvérvárosi együttműködés főbb mozzanatait, a kölcsönös tisztelet kifejezése mellett hangsúlyozták, hogy a kulturális csereprogramok révén mind az aradi, mind a pécsi közönség betekintést nyerhetett a másik város közművelődési életébe.A pécsi elöljáró kérdésünkre külön kifejtette: úgy érzik, hogy nemzetpolitikai missziót is folytatnak az aradi kapcsolat ápolásával, hiszen egyrészt a pécs kultúrához való hozzáférést biztosítják a helyi és körékbeli magyaroknak, másrészt a helyi magyar oktatási intézményeknek és civil szervezeteknek is lehetőséget teremtenek arra, hogy megtalálják partnerszervezeteiket a Mecsek-alján.Victor Vasarely munkásságát és a tárlatot Kövesi Mária, a Pécsi Kulturális Központ igazgatója méltatta. A közönség soraiban jelenlévő Simó Margit aradi képzőművész, grafikus kérdésünkre azt mondta: nem mindennapi, hogy Arad ilyen híres művész munkáit láthatja vendégül, és ha nagyobb hírverést csaptak volna az eseménynek, bizonyára többen eljöttek volna. „A mai digitális technikával nem tűnik nagy dolognak ez, de gondoljunk bele, hogy amikor Vasarely megkomponálta ezeket a műveket, még lehetlen volt a háromdimenziós képalkotás” – magyarázta. „Tehát el kellett képzelni, kiötleni, és megrajzolni. Szerintem jövőbe látó volt, hiszen olyasmit alkotott, ami két-három-négy évtized múlva realitássá vált, ettől volt ő igazi művész.”Bognár Levente aradi alpolgármester elmondta, hogy a Vasarely-kiállítás szeptember 23-ig ingyenesen látogatható az Arad Megyei Múzeum szépművészeti osztályának második emeleti kiállítótermében.

Kapcsolódók

Kimaradt?