Egyed Péterre emlékezik Kelemen Hunor
  • 2018. szeptember 25., kedd
    Eufrozina, Kende
  • 10°
    Kolozsvár
    • Csíkszereda
    • Székelyudvarhely
    • Gyergyószentmiklós
    • Székelykeresztúr
    • Kovászna
    • Kézdivásárhely
    • Barót
    • Sepsiszentgyörgy
    • Arad
    • Gyulafehérvár
    • 10°
      Nagyvárad
    • Beszterce
    • Déva
    • 10°
      Nagybánya
    • 10°
      Marosvásárhely
    • 10°
      Zilah
    • 10°
      Szatmár
    • Nagyszeben
    • Temesvár
    • Brassó
    • 14°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.6578 LEI
    • 1 USD = 3.9575 LEI
    • 1 GBP = 5.1941 LEI
    • 100 HUF = 1.4395 LEI

Egyed Péterre emlékezik Kelemen Hunor


-A A+

„Egyed Péter volt a leggörögebb erdélyi, igazi római patrícius, a skolasztika teológiai mestere, német rendszeralkotó és huszadik századi mágus, kolozsvári metafizikus” – búcsúzott hétfőn Kelemen Hunor a pénteken elhunyt filozófustól. Az RMDSZ-elnök Egyed Péterre emlékező írását az alábbiakban közöljük.

Búcsúzni mindig nehéz. Végső búcsút venni egy igaz baráttól, határos a lehetetlennel. Megtesszük, de kételkedünk. Nem értjük, miként lehetséges, hogy pont ő és ilyen fiatalon. Nem értjük, pedig tudjuk, hogy lehetséges. Egy ideje tudatában vagyunk ennek. Megtesszük, de lelkünk mélyén él a csoda, hogy idővel ismét találkozunk, ha nem is a kilencedik emeleten, de mindenképpen kicsivel a város fölött elüldögélünk egy pohár bor mellett, eszünk egy jó pásztát, s olyan hosszan beszélgetünk, mintha ismét a negyvenedik születésnapját ülnénk barátunknak és tanárunknak, szellemi vezetőnknek és diszkrét, megértő kritikusunknak. Mintha ismét a ráckevei kastély vendégeiként napokon át beszélgetnénk és a válaszokat évekkel később ismét újrafogalmaznánk, mintha az egyetemi előadóteremben, mintha Róma utcáin, mintha Bálványoson ismét, mintha autóban egymás mellett ülve és kerülgetve a hazafelé baktató teheneket valahol Sepsibükszád magasságában, mintha éjszaka a telefon végén lógva szavakból egész történeteket alkotva, mintha, mintha.

Egyed Pétertől búcsúzunk. Búcsúzom!

Búcsúkoncertre gyűltünk össze. Az itt-lét kereső férfi búcsúkoncertjére érkeztünk. Van aki fizikai valóságában, és vagyunk sokan, akik ilyen vagy olyan ok miatt csak lélekben lehetünk jelen, de jelen-létünk a Házsongárdban mégis valós. És vigasztalni próbáljuk magunkat, egymást, s legfőképpen a családot, akik Péter hiányát mindenkinél fájóbban élik meg.

Ha valaki azt kérdezte volna tőlem, hogy írjam le azt a  bölcs, eszes transzilván karaktert, rajzoljam meg annak az arcélét, akire e baljós 21. századelőn érdemes odafigyelni, akinek a véleménye mérvadó lehet, akinek szellemi kisugárzása lehetővé teszi a jó és a helyes út megtalálását, akkor gondolkodás nélkül azt mondtam volna: Egyed Péter! És ha most kérdezné ezt tőlem valaki, akkor már könnyes szemmel csak annyit tudnék mondani, hogy már nincs. Éppen most ment el.

Több “hangszeren” játszott: költő volt, a legjobbak közül való. Aki nem hiszi, olvassa újra Péter verseit. Prózaíró volt és történetei unokáink számára is mérvadóak lesznek. Esszéíró, lényeglátó szellemi ember. Filozófus, akinél kérdés és válaszkeresés, őszinte kíváncsiság és érdeklődés, s legfőképpen a szabadság szeretete és helyes megértése volt az irányadó.

Egyed Péter volt a leggörögebb erdélyi, igazi római patrícius, a skolasztika teológiai mestere, német rendszeralkotó és huszadik századi mágus, kolozsvári metafizikus. Egyed Péternek nem csak a tudása volt rettenetesen nagy és elbűvölő, hanem igazán lenyűgöző az a szintézis volt, amit ebből a lexikálisan is letaglózó tudásból összegyúrt. Ahogyan ő a világot látta és értelmezte, az összefüggésekre könnyedén rávilágított, ahogyan szelíd eleganciával szólította bátyónak a nála fiatalabb barátot, az megismételhetetlen. Úgy sétált különböző korok és műfajok között, úgy lépett át évezredeken, olyan természetességgel, mintha mindent átélt volna egyetlen rövid emberi élet alatt. Olyan formán, ahogy a völgy egyik szélén az őszi ködbe belegyalogol az ember, és néhány évszázadnak tűnő óra múlva  a másik szélén hiúz léptekkel kisétál a ködből, arcán és szemében hozza magával az idő metafizikai tapasztalatát.

Nem tudod merre járt, de biztosan találkoztál már vele, hallottál róla, ismered. Ha szembe jön veled az úton, ráköszönsz és egy cseppet sem csodálkozol, amikor olyasmire kérdez rá, amiről évekkel ezelőtt kezdtél el beszélgetni egy ismerős ismeretlennel.

Egyed Péternél diszkrétebb emberrel nem találkoztam. Ez a diszkréció mindenre vonatkozott. Intézményalapítástól a munkáig, művektől a különböző elismerésekig. Ő nem tudta, mi az a kérkedés, de ismerte és gyakorolta az empátiát. Legendás volt puritánsága, akárcsak tájékozottsága a világ dolgairól. A 21. századi filozófia közéleti hasznosságát sokszor és sokhelyen meggyőzően bizonygatta, s kritikusan, de sohasem fennhéjazó okoskodással mondott véleményt akár napi politikai ügyekről, ami által a szavai súlyához és hitelességéhez semmi kétség nem fért.

Egyed Péter azon kevés és egyre fogyatkozó “sokemberes egyembereink” közé tartozott, akinek hiányát pótolni nem tudjuk. Szellemi kisugárzása időben még sokáig eltart, ez talán segítségünkre lehet.

Az időt szeretném megállítani. Visszahozni. Szeretnék besétálni a ködbe, találkozni Péterrel valahol Csíkszereda és Bálványos között és onnan folytatni, ahol abba hagytuk. Még kora tavasszal azt terveztük, hogy majd nyáron, Kolozson nyugodtan beszélgetünk. Utolsó telefon beszélgetésünkkor aggodó érdeklődésemre szemérmesen csak annyit mondott: nincs semmi baj, bátyó, hamarosan rendben leszek. Most meg csak írom ezeket a sorokat valahol a Földközi tenger partján és mintha Pétert hallanám, ahogy itt kalauzol, kérdéseivel terelget, mutatja hogy merre, s hogy miért. Jelen van! Itt van! Ezért nehéz a búcsú. Ezért lehetetlen. Ezért ideiglenes. Addig is, Isten veled, Péter!

(A címoldalas fotó szerzője: Horváth László)



HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X