Japánnak nevezte saját kínai feleségét a brit külügyminiszter

Összekeverte saját felesége származását az új brit külügyminiszter.

Jeremy Hunt Kínában járt éppen, amikor a feleségéről szeretett volna beszélni, aki éppen abból az országból származik. Ehelyett azt mondta, a felesége japán.

Ezen ő maga is nevetett az asztaltársasággal együtt és viccesen megjegyezte, újra fel kellene venni ezt a pillanatot. Azt is mondta, hogy elnézést kér, ez egy "szörnyű tévedés, amit elkövethet az ember".

A tévedés azért különösen kínos, mert a két ország tradicionálisan egymás rivália évszázadok óta. Bár a kapcsolataik némileg javultak az elmúlt időszakban, jegyzi meg a The Guardian, továbbra sem felejtették el a harmincas és negyvenes éveket, amikor Kína egyes részeit elfoglalta japán.

Hunt július 10-én váltotta a korábbi külügyminisztert, miután Boris Johnson beadta lemondását.

Címlapi illusztrációnk forrása: Daily Star

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?