Pompeo: Trump tudja, hogy az oroszok beavatkoztak a választásokba

Nem változott Washington politikája az Oroszországgal szemben hozott szankciók ügyében - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szenátus külügyi bizottságában tartott szerdai meghallgatásán.

Álláspontját a miniszter rövid nyilatkozatban fejtette ki, kitérve elsősorban a Helsinkiben tartott amerikai-orosz csúcstalálkozóra és az Észak-Koreával kapcsolatos amerikai kormánypolitikára. 

Közölte: a Helsinkiben tartott csúcstalálkozón az amerikai fél azt próbálta kifürkészni, hogy Moszkvának szándékában áll-e a kétoldalú viszony javítása. "Most az orosz térfélen van a labda" - szögezte le. Hangsúlyozta, hogy "Donald Trump elnök teljes mértékben tisztában van azzal, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai választások folyamatába." Hozzátette: Helsinkiben ő maga, személyesen is közölte az orosz partnerekkel, hogy "komoly következményei lesznek a demokratikus folyamatainkba történő beavatkozásnak".

A szenátoroknak válaszolva elmondta: a csúcstalálkozón szóba kerültek gazdasági kérdések, az amerikai elnök felvetette a terrorellenes tanács újbóli létrehozását, és megvitatták, hogyan lehetne politikai megoldást találni a szíriai konfliktusra.

A külügyminiszter arról tájékoztatta a szenátorokat, hogy mind Szíria, mind Ukrajna ügyében az amerikai fél "az Egyesült Államok alapvető stratégiai érdekeit védelmezte". Nem kerültek szóba az Oroszország elleni szankciók, és nem született megállapodás Ukrajna ügyében - szögezte le. Megerősítette, hogy az amerikai kormány nem ismeri el a Krím annektálását. A szíriai konfliktus rendezését illető esetleges Trump-Putyin megállapodásról - amelyről az amerikai sajtó többnyire orosz forrásokra hivatkozva hírt adott - nem kívánt nyilatkozni, mint fogalmazott: e részletek feltárása nem az ő dolga.

A meghallgatáson a szenátorok leginkább azt sérelmezték, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást a kormányzat külpolitikai döntéseiről, és a legtöbb kérdés az amerikai-orosz viszonyt, konkrétan a Donald Trump és Vlagyimir Putyin négyszemközti találkozóján elhangzottakat firtatta.

Címlapi illusztrációnk forrása: The New York Times

Kapcsolódók

Kimaradt?