Több évtizedes szokást töröl el Trump

Többé nem hozzák nyilvánosságra, hogy milyen külföldi politikusokkal lépett telefonos kapcsolatba az amerikai elnök.

Donald Trump eddigi telefonbeszélgetéseinek rövid összefoglalóját rendszeresen közzétette a Fehér Ház, ez azonban mostantól változik – közölte a CNN-nel két különböző forrás is.

Azt nem tudni, hogy ez ideiglenes vagy végleges döntés, azonban az biztos, hogy a több évtizedes republikánus és a demokrata párti szokásokat egyaránt felrúgja.

Az összefoglalók azért voltak fontosak, mert ezek számítottak az egyetlen hivatalos forrásnak arra, hogy egy csúcsdiplomáciai beszélgetés lezajlott. Ezekből az összefoglalókból lehetett tudni például, hogy az elmúlt hetekben a török és izraeli miniszterelnökkel is beszélt Trump – bár a külföldi sajtó már a hivatalos bizonyítékok előtt írt róluk. A lap azt is írja, hogy ezeket a beszélgetéseket komoly tervezés előzi meg és gyakran segítők is hallgatják a két fél tárgyalását. Előfordul ugyanakkor, hogy két ország összefoglalója eltérő üzenetet küld ki.

A Fehér Ház június közepe óta nem tett közzé hivatalos összefoglalót – akkor Trump Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek gratulált az újraválasztásért

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?