EU-csúcs: Schulz felvetette a magyar alkotmánymódosítás ügyét

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a brüsszeli EU-csúcstalálkozó csütörtök délutáni megkezdésekor felvetette a magyarországi alkotmánymódosítás ügyét. Az EP-elnök szerint az unió nem maradhat néma, ha egy tagállam "keresztülgázol" az alapvető európai értékeken.

"Az Európai Parlament sürgeti Önöket, hogy velünk együtt gondolkodjanak el komolyan azon, mi lehet a megfelelő válasz az európai alapértékek sérelme esetén" - mondta Schulz a tagországok állam-, illetve kormányfőinek, akikkel a csúcstalálkozó kezdetén a hagyományoknak megfelelően megbeszélést folytatott. Az ülés zárt ajtók mögött folyt, de Schulz beszédének a szövegét közzétették.schulz

Az EP német szociáldemokrata elnöke beszámolt a csúcsvezetőknek arról, hogy a múlt pénteken megbeszélést folytatott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és arra kérte, hogy függessze fel az alkotmánymódosítási javaslatokról való szavazást, tegye lehetővé, hogy az Európa Tanács és az Európai Bizottság előbb alaposan megvizsgálhassa a szöveget. A magyar kormány erre nem volt tekintettel, hanem sietve keresztülvitte a módosítást a parlamenten - folytatta Schulz. Ezután, mint mondta, az EP több frakcióvezetője azt kérte tőle, hogy ezt az ügyet vesse fel a tagállamok vezetőinek.

Martin Schulz közölte továbbá: az előző napon a frakcióvezetők többsége megállapodott abban, hogy április 17-én az Európai Parlament plenáris ülésén vitát folytatnak Magyarországról. "Az Európai Unió értékek közössége. Arra törekszünk, hogy érvényesítsük ezeket az értékeket más országokkal és testületekkel való kapcsolatainkban. Annál inkább fontos, hogy az alapvető európai értékeket az unión belül is tartsák tiszteletben. Nem maradhatunk némák, ha egy tagállam keresztülgázol ezeken" - mondta Schulz.   

Az EP elnöke emlékeztetett arra, hogy a finn, a holland, a dán és a német külügyminiszter "korai előrejelző rendszer" kidolgozását javasolta annak érdekében, hogy gyorsabban és határozottabban lehessen fellépni, "amikor csúfot űznek a jogállamiságból, miként az történt Magyarországon". Schulz szerint senkinek nincs semmilyen kifogása az ellen, ha az EU figyelemmel kíséri a tagországokban a gazdasági fejleményeket. "Nem kellene ennek másként lennie akkor sem, amikor az alapvető értékeknek való megfelelést ellenőrzik" - vélekedett.

Kimaradt?