Szaúd-arábiai herceg: „végre” vezethetnek a nők

Lánya jogosítványát és a nők autóvezetési tilalmának feloldását ünnepelte vasárnap Szaúd-Arábia multimilliárdos hercege, Alwaleed bin Talal. „Végre!” – fogalmazott annak kapcsán, hogy Reem Alwaleed hercegnő vezethette azt az autót, amelyben apját és gyermekeit végigkocsikáztatta a főváros, Riád utcáin.

Alwaleed amúgy Szaúd-Arábia alapító királya, Abdulaziz Al Saud  unokája, aki befektetési vállalkozását világméretű üzletté növesztette, vagyonát pedig 17 milliárd dollárra becsülik. Korábban korrupciós perbe fogta a trónörökös Mohammed bin Szalmán herceg és néhány hónapra börtönbe is zárták a szaúdi vállalkozói szféra több száz tagjával, köztük egy tucat herceggel és magas rangú elöljáróval. Januárban helyezték szabadlábra.

Az autóvezetési tilalom feloldása előtt amúgy, a szaúdi nők csupán gokart pályán, illetve szimulátoron gyakorolhatták a vezetést. A CNN által megszólaltatott 22 éves szaúdi nő, Rawan Ahmed azt mondta az újdonságról: kissé aggódik a forgalmas utakon való vezetés miatt. Nem fél, csupán nagyon elővigyázatosnak kell lennie – tette hozzá.

 „Az emberek kilencven százaléka elfogadja azt, hogy a nők vezessenek. Pont jókor engedték meg ezt a nőknek, úgy érzem, most volt a legjobb alkalom erre” – mondta lelkesen a fiatal nő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?