Atomfegyvereket tároló bunkert fejleszthet Oroszország

Kalinyingrádi bunkerét fejlesztheti Oroszország, vélik műholdas képek alapján.

Az atomfegyvereket tároló bunker fejlesztésébe fektetett be az orosz hatalom – véli az Amerikai Tudósok Szövetsége (FAS). Hans Kristensen, a FAS nukleáris információkért felelős igazgatója szerint legalábbis az építmény minden jelét mutatja annak, hogy egy tipikus orosz atomfegyver-tároló bunkerről van szó.

Az építmény Kalinyingrádban, Lengyelország és Litvánia között működik. A képekből az derül ki, hogy a bunkert mélyebbítették és új betontetőzetet kapott.

A bunkert 2016 elején kezdték el tovább fejleszteni, a nyár elején kapott új tetőzetet. Kristensen elmondása szerint régóta figyelik a fejlesztéseket, de ilyen erőteljes változást soha nem észleltek, mint most.

"Ezek a fotók nem bizonyítják, hogy jelenleg atomfegyverek találhatók Kalinyinrgádban, de azt valóban mutatják, hogy egy aktív helyszínről van szó" – tette hozzá az igazgató. Véleménye szerint az nem tiszta, hogy nukleáris robbanófejeket már szállítottak a bunkerbe, vagy ez a későbbiekben történik meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?