Tiltakoznak a szerbiai málnatermesztők az alacsony felvásárlási ár miatt

Tiltakoznak a szerbiai málnatermesztők az alacsony felvásárlási ár miatt,  felháborodásuk jeléül lezárták a Szerbiát Montenegróval összekötő legfőbb útvonalat.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfői beszámolója szerint a több száz málnatermesztő már harmadik napja tartja zárlat alatt a Montenegróba vezető utat, és egyelőre nem szándékozik felhagyni a tiltakozással. A tüntetés miatt a montenegrói tengerpartra tartók, illetve a nyaralásról hazatérők fennakadásokra számíthatnak az utakon.

A termesztők azt követelik, hogy a málna jelenlegi kilogrammonkénti 160 dináros (6,33 lejes) árát emeljék meg 180 dinárra (7,12 lejre) és a kormány garantálja azt, hogy a gyümölcsöt ennél kisebb összegért ne lehessen értékesíteni. Tavaly az átlagos felvásárlási ár 145 dinár (5,73 lej) volt.

A tiltakozóknak Branislav Nedimović földművelésügyi miniszter azt üzente, nem a minisztérium szabja meg az árakat. Ana Brnabić miniszterelnök pedig kijelentette: a málna alacsony felvásárlási ára minden évben felháborodást kelt a termesztők körében, viszont a kormány addig nem tárgyal velük, amíg fel nem szabadítják a szomszédos országba vezető útvonalat. A kormányfő rámutatott, hogy a málna árát a kereslet és a kínálat határozza meg, és ha a kormány jótállna azért, hogy a bogyós gyümölcs ára nem mehet egy bizonyos összeg alá, akkor a jövőben minden más termesztő, tenyésztő, kézműves vagy iparos is hasonló követelésekkel állhatna elő.

Szerbia a régió legnagyobb málnatermesztő országa, 2017-ben összesen több mint 109 ezer tonna málnát termesztettek a nyugat-balkáni országban, ennek legnagyobb részét külföldön értékesítették.

Címlapi illusztrációnk forrása: serbia.com

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?