A brazil elnök engedett a sztrájkolók követeléseinek

Michel Temer brazil elnök engedett vasárnap az egy hete sztrájkoló kamionsofőröknek, akik követelték a dízelár csökkentését és néhány, őket sújtó adó eltörlését.

Az államfő a Facebook-oldalán és a tévében is bejelentette, hogy 0,46 realra csökken a dízel literenkénti ára. Az elkövetkező hatvan napig megmarad ez az ár, és utána havonta felülvizsgálják. Temer szerint a fuvarozók mentesülnek a fizetős autópályákon a díjfizetés alól, akkor is, ha teherautójuk nem szállít árut. A brazil kamionsofőrök múlt hétfőn léptek sztrájkba, miután az állami olajipari vállalat, a Petrobras bejelentette a dízeláremelést.

Az országossá dagadt sztrájkban több mint egymillióan vettek részt, mintegy ezer utat zártak le, megbénítva sok helyütt a forgalmat a latin-amerikai országban. Temer a múlt pénteken engedélyezte a hadsereg bevetését is a tüntetők ellen, egyes helyeken a hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek.

Az országos tiltakozás miatt valóságos káosz alakult ki az országban, gyakorlatilag leállt a vasúti közlekedés, ezért az áruszállítás 60 százaléka közúton folyik. A sztrájkoló kamionsofőrök létfontosságú útvonalakon, így az olajfinomítókhoz és a benzinkutak többségéhez vezető utakon is alakítottak ki torlaszokat. Több repülőjáratot is törölni kellett Brazíliaváros repülőterén, mert kimerültek a kerozinkészletek. Több vidéki repülőtéren is válságos volt a helyzet. Latin-Amerika legnagyobb gazdaságának több ágazata megbénult az üzemanyaghiány miatt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?