Mégsem alakul meg az új olasz kormány

A kudarcba fulladt kormányalakítás után az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vasárnap este Sergio Mattarella leváltását vetette fel, mivel az államfő nemet mondott az M5S és a Liga pénzügyminiszter-jelöltjére, és ezzel megvétózta a két párt közös kormányának megalakulását.

Az M5S vezetői szerint az államfő túllépte alkotmányos hatáskörét, ezért a parlamentben kell felelősségre vonni, és megfosztani tisztségétől. Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke közösségi oldalán bejelentette, támogatja a Sergio Matterellával szembeni alkotmányos vádeljárást (impeachment). Paolo Gentiloni volt balközép miniszterelnök nyugalomra intett, és szolidaritását fejezte ki az államfővel. "Mentsük meg Itáliát!" - kérte.

Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) szintén volt miniszterelnöke szerint Matteo Salvini, a Liga vezetője soha nem is akart kormányra jutni, és azért ragaszkodott a pénzügyminiszter-jelölthöz, tudván előre, hogy így nem lesz az M5S-szel alakítandó közös kormányból semmi. Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke felelőtlennek nevezte az általa mindig is "ellenségnek" tartott M5S támadását az államfő ellen.

Sajtóértesülések szerint a római elnöki palota telefonközpontját hívások árasztották el, a telefonálók támogatásukról biztosítják Mattarellát. Az olasz közösségi oldalakon hatalmas vita bontakozott az államfői döntést helyeslők és ellenzők között.

Giuseppe Conte, az M5S-Liga miniszterelnök-jelöltje vasárnap este visszaadta az államfőtől kapott megbízatását. Mattarella ezt követően bejelentette, hogy a pénz- és tőkepiacok negatív reakciójától tartott, és ezért nem fogadta el az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az Északi Liga pénzügyminiszter-jelöltjét, az euroszkeptikus nézeteiről ismert Paolo Savonát. Hangsúlyozta, hogy minden miniszterjelöltet elfogadott, kivéve a pénzügyminisztert. Leszögezte, hogy Olaszország euróövezeti tagságának fenntartása alapvető érdeke az országnak, köztársasági elnökként feladata az is, hogy megóvja az olaszok megtakarításait. Kijelentette, a pénzügyminiszter megnevezése "azonnali üzenet, amely bizalmat vagy riadalmat kelthet, ezért kell tekintélyes politikai személyiségnek betöltenie" ezt a tisztséget.

Az államfő hozzátette: senki sem vádolhatja azzal, hogy megakadályozta az M5S-Liga kormányának megalakulását. Emlékeztetett arra, hogy a március 4-i parlamenti választások óta minden eszközzel igyekezett elősegíteni a korábban egymással szemben álló két párt közötti kormányalakítást. Elismerte, hogy fenntartásai voltak Giuseppe Contéval szemben is, mivel a politikai kormány élére az M5S és a Liga egy olyan személyt választott miniszterelnök-jelöltnek, aki nem indult a választásokon. Megjegyezte, hogy az államfőnek alkotmányos garanciákat kell biztosítania, és ennek megszegésére nem gyakorolhatnak rá nyomást.

Sergio Mattarella közölte, hogy hamarosan döntést hoz a következő lépésekről. Az elnöki palota bejelentette, hogy hétfőn az államfő Carlo Cottarelli közgazdászt fogadja, aki az államfő által felkért szakértői kormány miniszterelnöke lehet.

"Felesleges választani, ha utána a hitelminősítők döntenek"

Luigi Di Maio a Facebookon közölt hosszú videón "hihetetlennek" nevezte a történteket, hangsúlyozva: "felesleges választani, ha utána a hitelminősítők döntenek a kormányról". Hozzátette, hogy a két párt kormányszerződésében nem szerepelt az euróövezetből való kilépés. Később Luigi Di Maio betelefonált egy televíziós műsorba, ahol elmondta, hogy Carlo Cottarelli szakértői kormánya nem fog bizalmat kapni a parlamentben, ezért ismételt választásokat kell kiírni.

Matteo Salvini szintén közösségi bejegyzésében azt írta, hogy az olaszok "senkinek sem a szolgái, sem a németeknek, sem a franciáknak, sem az államkötvények hozamának, sem a pénzügyi világnak, visszamegyünk szavazni". Salvini éjszaka közösségi oldalán szól választóihoz.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?