Az észak-koreai diktátor mindenképpen akar találkozni Trumppal

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető „eltökélt szándékát” fejezte ki a Mun Dzse In dél-koreai államfővel való személyes találkozóján szombaton, hogy az eredeti tervek szerint június 12-én akar találkozni Donald Trump amerikai elnökkel – közölte vasárnapra virradóra a KCNA észak-koreai hírügynökség.

Eszerint Kim és Mun mélyreható megbeszéléseket folytattak a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről, valamint a lehetséges csúcstalálkozóról Trump és az észak-koreai vezető között.

A hírügynökség ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy a két Korea vezetőinek “kielégítő konszenzust” sikerült elérniük. Az állam hírügynöksége hozzátette, hogy Kim és Mun megállapodtak abban is, hogy a két Korea között magas rangú találkozót tartanak június 1-jén. Ezeket a megbeszéléseket Phenjan a pénteken véget ért közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt korábban felfüggesztette. A KCNA szerint a két vezető egyetértett abban is, hogy gyakrabban találkozzanak.

Az amerikai elnök szombaton Washingtonban a Fehér Házban hangsúlyozta, hogy a tárgyalások a rezsimmel jól haladnak. ”Igazán jól mennek a dolgok az Észak-Koreával való csúcs tekintetében. Szépen haladnak. Vizsgáljuk június 12-ét Szingapúrban. Ez nem változott. Meglátjuk mi lesz” – mondta Trump. Az amerikai elnök kiemelte, hogy Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai államfő szombati személyes egyeztetése a két Koreát elválasztó demarkációs vonalon lévő Panmindzsonban “igazán jól ment”.

Mun Dzse In elnök vasárnapra virradóra beszámolt arról, hogy a phenjani rezsim vezetője megerősítette elkötelezettségét a Koreai-félsziget “teljes” atomfegyver-mentesítése, valamint az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó megtartása mellett. Mint mondta, Kim Dzsong Unnal egyetértettek abban, hogy sikeresen meg kell tartani a június 12-ére tervezett találkozót. A dél-koreai államfő sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy tolmácsolta Trump “határozott szándékát” tartalmazó üzenetét, miszerint az amerikai elnök véget kíván vetni az Észak-Koreával fennálló ellenséges viszonynak, s kétoldalú gazdasági együttműködést szorgalmaz, amennyiben Phenjan a nukleáris leszerelés mellett dönt.

Mun Dzse In szerint ugyanakkor Kim Dzsong Un olyan aggodalmát fejezte ki, hogy országa megbízhat-e az Egyesült Államoknak az ellenségeskedés beszüntetésére és biztonsági garanciák szolgáltatására vonatkozó ígéretében, ha ténylegesen lemond az atomfegyverekről. Mun Dzse In fontosnak tartotta kiemelni, hogy a szombati személyes találkozó Kim Dzsong Unnal, az észak-koreai vezető kérésére történt. ”Minden mostani erőfeszítésem egyrészt arra irányul, hogy jobbá tegyem Észak- és Dél-Korea viszonyát, másrészt pedig, hogy megtartsák a észak-koreai-amerikai csúcstalálkozót, amely elengedhetetlen Észak és Dél kapcsolatainak javításához” – hangsúlyozta Mun. “Úgy vélem, a június 12-i észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó azon áll vagy bukik, mennyire sikeresnek bizonyulnak (Washington és Phenjan) munkacsoporti szintű tárgyalásai” – tette hozzá.

Szóba került egy megnemtámadási ígéret

A dél-koreai elnöki hivatal egy névtelenül nyilatkozó magas rangú tisztségviselője elmondta: Phenjan és Szöul is megbeszéléseket folytat, hogy választ találjanak Észak-Korea biztonsági aggályaira a tervezett csúcs előtt. Az illetékes szerint szóba került egy lehetséges megnemtámadási ígéret Észak-Koreának az Egyesült Államok részéről, illetve a békeszerződés megkötésére irányuló tárgyalások is a két Korea között. ”Az amerikai-észak-koreai csúcs sikeréhez különböző lehetőségeket vizsgálunk Észak-Korea biztonsági aggályainak eloszlatására munkacsoporti szinten” – mondta a tisztségviselő. “Ez magában foglalja a kapcsolatok ellenséges voltának végét, egy kölcsönös megnemtámadási ígéretet, illetve a békeszerződés megkötésére irányuló tárgyalások megkezdését is, hogy felválthassuk a jelenlegi tűzszünetet” – fűzte hozzá.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?