Megtalálták a lezuhant kubai repülőgép második feketedobozát

Megtalálták a május 18-án Havanna közelében lezuhant Boieng-737-200 típusú utasszállító második feketedobozát is - közölte péntekre virradóra a kubai állami televízió.

A legfrissebb adatok szerint a balesetben 111 ember halt meg, két kubai állampolgárságú nő - életveszélyes sérülésekkel - túlélte a katasztrófát. Úgy tudni, hogy a gépen tartózkodó 113 emberből 11 nem kubai állampolgárságú volt: hét mexikói, két argentin, illetve ketten a vitatott hovatartozású nyugat-szaharai térségből származtak.

A pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket rögzítő feketedobozt még szombaton megtalálták. A tévé híradása szerint a helyi lakosoknak a katasztrófáról készített felvételei, valamint tanúvallomásaik segítettek a vizsgálatot folytató szakembereknek a második készülék megtalálásában, amely a repülési adatokat rögzíti.

A feketedobozokból az ügyben nyomozó hatóságok várhatóan rövidesen kinyerik a Cubana de Aviación nevű kubai légitársaság által a Global Air nevű, Aerolineas Damojh néven is regisztrált mexikói légitársaságtól bérelt gép eddig ismeretlen hátterű szerencsétlenségével kapcsolatos adatokat.

A mexikói polgári légiközlekedési hatóság szakértőket küldött a szigetországba, hogy segítséget nyújtsanak kubai kollégáiknak a tragédia körülményeinek tisztázásában, a Boeing repülőgépgyár pedig műszaki szakemberekből álló csapatot állított fel, hogy eleget tegyenek a kubai hatóságok esetleges kéréseinek.

A mexikói kormány szerint a gépet 1979-ben gyártották, és 2017-ben volt utoljára átvizsgáláson.

Címlapi illusztrációnk forrása: caribbean360.com

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?