Meglepetés az új római kormány

Az Öt Csillag Mozgalom és a Liga közölte közös miniszterelnök-jelöltjének nevét az államfővel - jelentette be Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője a sajtónak az államfővel tartott megbeszélés után hétfőn. Hozzátette: "Meglepetés ez a kormány, de az olaszok ezt választották".

“Igazán büszke vagyok, hogy Giuseppe Contéra esett a választás, hogy ő legyen a két párt megegyezésén alapuló politikai kabinet vezetője” – írta Di Maio.  Di Maio szerint annak ellenére, hogy Conte nem szerzett parlamenti mandátumot, az M5S párt a létrehozandó kabinet tagjának jelölte. A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy Sergio Mattarella államfő nevezi ki a kormányfőt, de nem köteles elfogadni a két párt által javasolt Conte személyét.

Újonc érkezik az olasz politikába

Az 54 éves Giuseppe Conte újoncnak számít a politikai parketten, és a dpa német hírügynökség összeállítása szerint első pillantásra szöges ellentéte egy olyan személynek, akit az emberek egy populista kormány vezetőjeként elképzelnek. A kameráknak szánt visszafogott mosoly, példás egyetemi karrier, mindez 12 oldalas életrajzában összefoglalva. A jogászból lett politikus Whatsapp-oldalán az olasz sajtó szerint John F. Kennedy korábbi amerikai elnök fotója látható a következő idézettel: „Minden siker azzal a döntéssel veszi kezdetét, hogy megpróbáljuk”.

Conte ismeretlen arcnak számít a politikai életben, még az olasz parlamentbe sem választották be. 1964. augusztus 8-án született Volturara Appula faluban a dél-olaszországi Foggia tartományban. Rómában tanult jogot, emellett bécsi, párizsi, cambridge-i és New York-i intézetekben tevékenykedett, egy fia van. Jelenleg a magánjogi professzorként oktat a firenzei egyetemen.

Az M5S vezetője korábban kijelentette, történelmi pillanat előtt áll Olaszország. Ha Sergio Mattarella államfő elfogadja az M5S-Liga miniszterelnök-jelöltjét, aláírjuk a közös kormányszerződést, és megkezdjük a munkát – mondta Luigi Di Maio. Hozzátette, hogy Itália számára ez a kormány nagy lehetőséget képvisel, az M5S-Ligával elkezdődik a harmadik köztársaság kora. Megjegyezte, hogy az M5S-Liga kormány “igazi” vezetője a két párt közötti szerződés lesz.

Hangsúlyozta, hogy a két párt közös kormányzásának a célja, hogy javítsák az olaszok életét. Elsők az olaszok – hangoztatta az M5S vezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?