Megválasztották Katalónia új elnökét

Katalónia elnökévé választotta a függetlenségpárti Quim Torrát a barcelonai parlament hétfőn.

Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) párt jelöltjére 66 képviselő szavazott igennel, 65 nemmel, és négyen tartózkodtak a név szerinti nyilvános voksolásnál.

Az 55 éves politikus a szavazás második körében, egyszerű többséggel nyerte el az elnökséget, miután a szombati első szavazáson nem kapta meg a 135 tagú parlament abszolút többségének, azaz 68 képviselőnek a támogatását.

Mint korábban megírtuk, az elnökjelölt hétfői felszólalása elején meghatározta mondanivalója három legfontosabb pontját. Az első, hogy továbbra is Carles Puigdemont leváltott vezetőt tartja Katalónia legitim elnökének. A második, hogy célja az október 1-i függetlenségi népszavazáson kapott felhatalmazás alapján az önálló katalán köztársaság építése, a harmadik pedig a társadalmi kohézióra és gazdasági prosperitásra irányuló kormányprogram bemutatása. Utóbbiban olyan konkrét célok szerepelnek mint például 1100 eurós bruttó minimálbér bevezetése, vagy kizárólag megújuló energiaforrások használatának elérése 2050-re.

Kapcsolódók

Kimaradt?