Malajzia megválasztotta a világ legidősebb kormányfőjét

Elveszítette a választást Malajziában az országot a függetlenség elnyerése, 61 éve vezető Barisan Nasional párt, egyben megválasztották a világ legidősebb kormányfőjét.

A parlamenti többséget megszerző ellenzéki pártszövetséget a 92 éves Mahathir Mohamad vezeti. Mahathir 15 évvel ezelőtt vonult vissza, miután 22 évig vezette a kormányt.

Mahathirt egy napon belül beiktathatják. A veterán politikus – akit kormányzása idején szintén korrupcióval vádoltak – bejelentette, hogy az új kabinet a jogállamiság helyreállítására fog törekedni, és nem készül megtorlással a korrupciós botrányba keveredett, hivatalban lévő Najib Razak miniszterelnökkel szemben.

Mahathir ugyanakkor hozzáfűzte: eljárást indítanak azokkal szemben, akikről kiderül, hogy törvényt sértettek. Az általa vezetett pártszövetség legfontosabb üzenete az volt, hogy "megvédik Malajziát a korrupt elittől".

A hivatalos adatok szerint a Mahathir vezette Pakatan Harapan (PN, a Remény Szövetsége) 112 képviselői mandátumot nyert, míg a Najib Razak miniszterelnök vezette Barisan Nasional (BN, Nemzeti Front) 76 helyet szerzett a 222 fős parlamentben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?